Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Munkaerőpiaci Alap 2,5 milliárd forinttal támogatja az új munkahelyek létesítését, az erre vonatkozó pályázatok a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján olvashatók.
A három pályázat közül az egyik 1,8 milliárd forinttal támogatja új munkahelyek beruházással, fejlesztéssel történő létrehozását. A másik 200 millió forinttal kis beruházás igényű munkahelyek létesítéséhez ad bér- és járuléktámogatást. A harmadik 500 millió forintból távmunkahelyek létesítését segíti. Az első pályázat eredményeként körülbelül kétezer, a második révén 200-250, a harmadik hatására 770 új munkahely létesítésére számítanak - mondta Csizmár Gábor.
Az új munkahelyek fejlesztéssel történő létesítéséhez a múlt évben is 1,8 milliárd forint állt rendelkezésre. Ebből a pénzből akkor 1815 munkahely létesítését vállalták a sikeresen pályázó munkáltatók. A múlt évben ezt a lehetőséget még kiegészítették a Munkaerőpiaci Alap megyei decentralizált részéből, illetve a Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzattal közösen 240 millió forintot fordíthattak három megyében, így Békés, Nógrád, valamint Somogy megyében, az új munkahelyek létesítésére. A három pályázatnak köszönhetően 2350 új munkahely létesülhetett.
A múlt évben is az idei tervekhez hasonló nagyságrendben támogatták a kisberuházás igényű új munkahelyek létesítését bér- és járulékok átvállalásával, valamint hasonló összeggel a távmunkahelyek létesítését. A múlt évben 715 távmunkahely létesülhetett.
A beruházással és fejlesztéssel létesítendő új munkahelyekhez a pályázatot az idén a múlt évvel megegyező feltételekkel írták ki. Ennek lényege, hogy alapesetben munkahelyenként 800 ezer forint támogatás nyerhető el. Ennél magasabb lehet az összeg a hátrányos helyzetű térségekből, településekből pályázók esetén, illetve ha a pályázó regisztrált álláskeresők foglalkoztatását vállalja, valamint részt vesz a romák foglalkoztatásának javításában.
A támogatást igen szigorú feltételekhez kötik minden évben. A pályázónak vállalnia kell, hogy legalább öt évig fenntartja a támogatással létesített munkahelyet, illetve a vállalt létszámot a cég nagyságától függően két-három évig foglalkoztatja. Ezek teljesítését is ellenőrzik.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
Az üvegtábla egy zebrára esett, nagy szerencse, hogy senki nem sérült meg.