Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Chrysler pénteken bejelentette: az év végéig elbocsátja 5 ezer irodai dolgozóját. A kemény költségcsökkentő intézkedés az amerikai autógyár nem kétkezi alkalmazottainak egynegyedét érinti.
A létszámcsökkentést önkéntes alapon, például nyugdíjazásokkal kezdik, később, ha szükség lesz, kötelező elbocsátásokat is elrendelnek decemberben. Az elbocsátások csak a nem szakszervezeti munkaerőt érintik.
A harmadik legnagyobb amerikai autógyár, a Chrysler - amelynek jelenleg 18 500 fehérgalléros alkalmazottja van - múlt hónapban ezer munkást bocsátott el.
A cégnek már a "nem elsőrendű válság" előtt is sok gondja volt, és amikor a helyzet nehezedett, a német Daimler túladott rajta. A Chrysler mostani tulajdonosa, a Cerberus Capital Management pénzügyi befektető csoport is tárgyalásokat folytat a cég eladásáról vagy arról, hogy egybeolvasztják egy másik autógyárral. Egyeztetések zajlanak egyfelől a legnagyobb amerikai autógyárral, a General Motorsszal, másfelől a japán Nissan Motorral és annak 44 százalékos tulajdonosával, a francia Renault-val.
Bob Nardelli, a Chrysler vezérigazgatója közölte: az eladások csökkenése miatt át kell szabni a céget, új, hatékonyabb üzletvezetésre van szükség. A vállalat a közeljövőben további, nem részletezett költségcsökkentő lépéseket tervez.
A Chrysler értékesítése múlt hónapban 33 százalékkal csökkentek az egy évvel ezelőttihez képest, októberben több mint 40 százalékos visszaesés várható.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Míg sokak szerint az EU a lehető legtöbbet hozta ki a helyzetből, és ami a legfontosabb, elkerülte a vámháborút, a francia miniszterelnök azt mondta, „sötét nap ez, amikor a szabad világ szövetsége beletörődik az engedelmességbe”.
A kedvezményt továbbra is életkortól függetlenül biztosítja a kormány.