„Rablások, sikkasztás, kábítószerhasználat: több ügyem volt. Elvittem a balhét, nem is tehettem mást, meg aztán éreztem, így helyes. Soha nem bántottam senkit fizikailag, mai szemmel nézve piti ügyeim voltak. Amikor elkaptak és bevittek, 23 éves voltam” – meséli Attila, aki összesen négy év egy hónapot kapott. Büntetését végül két év tíz hónapra csökkentették, amit le is töltött. Két éve szabadult.

Börtönlét. Fapados komfort © Müller Judit

„Optimális esetben négy évig követjük egy-egy fiatal életútját, nagyítéletesekkel (akiket legalább öt év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek - a szerk.) a szabadulás előtt két évvel vesszük fel a kapcsolatot. Értelmezésünk szerint az utógondozás nem akkor kezdődik, amikor kilépnek a börtönből” – vázolja a helyzetet Mészáros Mercedes, az 1997 óta működő Váltó-sáv Alapítvány vezetője. „A börtönből szabadult fiatalok társadalmi beilleszkedéséhez a tanulás a legfontosabb eszköz. Minél magasabb végzettséget szerez az ex-kriminális életvitelű fiatal, annál kisebb az esély rá, hogy visszaesik” – ismerteti a jelenleg tíz munkatársat foglalkoztató szervezet filozófiáját az alapítvány megálmodója és létrehozója. A segítő kezet azonban csak azok tudják megragadni, akik elszántak. „Az elítéltek számára két út adott: vagy eldöntik, hogy normálisan akarnak élni, amint elhagyják a börtönt, vagy azt hiszik, hogy okosabbak és valahogy majd csak lesz” – mondja Mészáros Mercedes, hozzátéve, hogy fiatalkorúak esetében a helyzet sokkal bonyolultabb.

„Rajtam látszott, hogy nagyon akarok. Sokáig elhagytam magam, aztán egyszer csak ráébredtem, tanulni, dolgozni szeretnék. Mielőtt bekerültem a börtönbe, egyiket sem csináltam, ezért az elején nagyon kemény volt” – mesél a bezárva töltött évekről Attila. Neki először a drogról, majd a cigarettáról kellett leszoknia. Amikor fölmerül a kérdés, mi változtatta meg a gondolkodását, egy pillanatig töpreng, majd a megfelelő szavakat keresgélve kiböki: az állampusztai intézetbe kerülve döntött úgy, „felépíti magát”. „Úgy gondoltam, ennél jobban már nem lehetek elszigetelve, bezárva. A folyamatban lévő ügyeim miatt külső munkahelyen nem dolgozhattam, hiába akartam. Teljesen magamra maradtam. Se család, se barátok” – meséli, majd zavart mosollyal hozzáteszi, olyan családból származik, ahol a kriminális életvitel „hagyomány”.

„Mindig is két világ között vergődtem, a cigányok és nem cigányok között, igazából nem fogadott el egyik oldal sem” – a roma származását nem szégyellő fiatalember máig érzi ennek hatását. „Csak a magamba és az Istenbe vetett hit segített – egy idő után bent ez a kettő összekeveredett. Állampusztán, a fogdában kértem, jöjjön be egy pap, és hozzon egy Bibliát. Be is jött, majd azt mondta: viszlát, most nem érek rá. De az a lényeg, hogy a Biblia ott maradt” – meséli Attila. Ettől kezdve adott volt az út, új életet akart kezdeni –mondja. Amint lehetett, dolgozni kezdett egy üvegipari és egy fűrészüzemben takarítóként, átlagosan havi 5-6 ezer forintért. Közben felkészült a szabadulásra. Segítséggel.

A Váltó-sáv Alapítvány működését – mint a legtöbb hasonló profilú szervezetét –, hogy mikor, hány embernek és milyen formában tud segíteni, az aktuális pályázati kiírások határozzák meg. Kevés a magánadomány, s hogy az elítéltek betagozódásának elősegítése kinek a feladata, még mindig szakmapolitikai kérdés. Egy-egy pályázat keretében az alapítvány évente 80-100 fiatalt karolhat föl. Mivel a büntetés-végrehajtási intézetekben a fogvatartottak zöme 20-40 év közötti, a „rászorulók” köre elég széles. Hogyan választják ki azokat, akik részt vehetnek a programokban? „Állandó együttműködési megállapodásunk van a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával. Minden projektre velük vagy az egyes intézetekkel kötünk együttműködési megállapodást. Intenzív kapcsolatot tartunk fenn a kecskeméti és tököli intézettel (Fiatalkorúak Büntetésvégrehajtási Intézete), van egy érettségire felkészítő programunk a sezgedi, váci, tököli, egri és kecskeméti intézetben. Ha adódik egy projekt, megnézzük, melyik intézményben lehet hasznos, hol indíthatjuk el, majd felvesszük a kapcsolatot az intézetparancsnokkal” – ismerteti a menetrendet az alapítvány vezetője.

© Müller Judit

Elmondása szerint a programokon való részvétel elsődleges szempontja az önkéntesség, a változni és változtani akarás, a motiváció. Ezt beszélgetéssel „mérik”. Érettségire felkészítő programok esetében is a motivált, önálló tanulásra képes fiatalok jelentkezését várják, akik vállalják a vizsgákkal járó kötelezettségeket. A szabadulásra felkészítő programoknál objektív feltételeket kell figyelembe venni: hány évet kapott az illető, mikor szabadul. Nagyítéleteseknél optimális esetben két évvel a szabadulást megelőzően elkezdik a felkészítést: beszélgetnek velük, hogy kialakuljon egy bizalmi kapcsolat, amire aztán a szabadulás krízisében építhetnek. Ám hiába a gondos előkészítés, amikor a fiatalok szabadulnak, más problémákkal szembesülnek, mint az átlagemberek.

„Annyira más a benti világ, mások a problémák, amelyek elsősorban a kapcsolattartásra vonatkoznak, vagy arra, hogy a benti élet során a személy jogai hogyan csorbulnak (kevés az étel, nem engedik őket telefonálni - a szerk.), de nem kell a villanyszámla befizetésén gondolkodniuk, vagy azon, mit főzzenek, hogyan, miből éljenek” – magyarázza Mészáros Mercedes. Ha valaki 20 évesen bekerül a börtönbe, tíz évet kap, meghatározó időszak esik ki az életéből: a tanulással eltöltött évek, elhelyezkedés, párválasztás időszaka. Az alapítvány vezetője szerint más, amikor valaki 28 évesen kerül be az egyetemre, a börtönben ugyanis a benti normák szerint élt, másképp szocializálódott, mint a többi fiatal. „Nekünk az az igazi siker, ha valaki szabadulás után bűnözés nélkül tud élni. Ha lesz munkahelye, állása, tanul, esetleg felveszik az egyetemre” – mondja. Más kérdés, hogy a diplomával büntetett előéletűként mihez tudnak kezdeni. Az erkölcsi bizonyítványt ugyanis szinte minden munkahelyen kérik, így a „rovott múltúak” döntésre kényszerülnek: vállalják a börtönben töltött éveket, vagy letagadják, eltitkolják.

„Én rögtön elmondtam, hogy most szabadultam, rovott múltam van, előtte drogoztam. A munkaadóm nem csinált ebből gondot” – meséli Attila, hozzátéve: azt vette észre, hogy őszintesége, ahelyett, hogy negatív érzéseket váltott volna ki az emberekből, pozitív megnyilvánulásokra ösztönözte őket. Véleménye szerint azzal, ha eltitkolta volna múltját, később még kellemetlenebb helyzetbe sodorta volna magát. A fiatalember már másfél éve dolgozik teljes munkaidőben egy vállalkozónál, parkfenntartással, kertépítéssel foglalkoznak. Emellett esti tagozaton végzi a gimnáziumot és egyetemre készül. Segíteni akar a cigányokon, mint mondja, nem szégyelli származását. Neki szerencséje volt. Szabadulása után egy-két napig bolyongott, majd az egyik unokatestvére vette magához. Az alatt a néhány hónap alatt, míg nála lakott, kapott ruhát, élelmet, és volt ideje, hogy munkát keressen.  

„Nehéz állást találniuk azoknak, akiknek nincs érettségjük, szakképzettségük, ráadásul börtönből szabadultak. Ők leginkább az építőiparban tudtak elhelyezkedni, segédmunkásként, de ezért olyan keveset kapnak, hogy elborzadnak, hogyan fognak megélni. Hatvan-hetvenezer forintot csak akkor lehet beosztani, ha van támogató család, szülő” – mondja Mészáros Mercedes. A szabadulópénz – ha van – gyorsan elfogy szállásra, ételre, ruhára. Az új élet költségekkel jár, ráadásul az elhelyezkedés után még egy hónapot várni kell az első fizetésre. Ezért még az érettségizettek sem nagyon válogatnak.  Ha valóban elszántak, még a takarítói, raktárosi, segédmunkás állásokat is szívesen fogadják. Az önkormányzatoknál igényelhető ugyan rendkívüli segély, szociális támogatás szabaduláskor, ám ennek összege is csak 5-10 ezer forint.

Akik elmondják, honnan jöttek, gyakran szembesülnek azzal, hogy a munkaadó kizsigereli őket, többet varr a nyakukba, mondván, örüljenek, hogy dolgozhatnak. Ezért akadnak, akik megpróbálják kibekkelni a helyzetet, nem mondják el, hogy börtönviseltek. Ám, ha a munkaadó kéri  az erkölcsi bizonyítványt – általában a multi cégeknél –, a rovott múlt kitudódik. Ha kis cégnél kap munkát az illető, és önéletrajzában előző munkahelyként a külső céget nevezi meg, ahol börtönévei alatt dolgozott, jó esély van arra, hogy „megússza” a vallomást, és nem derül fény múltjára.

„Kevesen nem bírják a börtönt, tulajdonképpen csak azok, akik megölik magukat. Az ember kénytelen tűrni, és igazodni az erősekhez” – oszlatja el a tévhitet az egykori rab, miszerint bent kibírhatatlan az élet. „Mindent meg lehet szokni, csak a félelmedet kell legyőznöd” – mondja. „Azt pedig nagyon nehéz. Néha azért rám mosolyog az Isten. Csak észre kell vennem.”