szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A létszámleépítés az első költségmegtakarító eszköz, amelyet a vállalatok a válság teremtette recessziós környezetben alkalmaznak - mondta Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója a társaság 2009 januárjában végzett globális felmérését ismertetve Budapesten sajtótájékoztatón.

A 337 nemzetközi felsővezető megkérdezésével készült felmérés eredményei szerint a táraságok 60 százaléka már végre is hajtott leépítést az elmúlt hónapokban - mondta Havas István. A cégek 44 százaléka IT racionalizálást hajtott végre, 42 százalékuk pedig az alkalmazotti juttatásokat ésszerűsítette - tette hozzá.
 
Dezse Margaret, az Ernst & Young tranzakciós tanácsadási üzletágának vezetője az eredmények alapján arról beszélt, hogy az elmúlt hónapokban a legnagyobb visszaesést az ingatlanpiac, a fémipar, a bányászat, a banki szektor, az autóipar és a biztosítók szenvedték el, míg a válság legkisebb mértékben a gyógyszeripart és a biotechnológiát sújtotta. A legérzékenyebben érintett tevékenységek a fúziók és akvizíciók, az értékesítés és marketing, a kutatás-fejlesztés, valamint az információtechnológia voltak.

A megkérdezett cégvezetők által középtávon tervezett lépések közül a leggyakoribbak a vállalat melléktevékenységeiből történő tőkekivonás, az alaptevékenység körében végrehajtott stratégiai felvásárlások, a tevékenységek olcsóbb helyszínekre történő kihelyezése, valamint a kulcsfontosságú beszállítókkal kötött stratégiai szövetségek voltak.
 
A válság közepette a hosszú távú vállalati sikerhez véleményük szerint az szükséges, hogy a cég fokozottan koncentráljon likviditási pozíciójára, körültekintően kezelje kockázatait, helyezzen hangsúlyt a technológiai fejlesztésekre, innovációra, vezessen be egyértelmű stratégiai döntéshozatalt, fektessen be az ügyfelek lojalitásába, végül vegye figyelembe a fenntarthatóság szempontjait.

MTI Karrier

Húszmilliárd forintos térségi válságkezelő alap

Húszmilliárd forintos térségi válságkezelő alapot hozott létre a kormány, az alap a munkanélküliségtől különösen veszélyeztetett térségekben a válságkezelést szolgálja - közölte Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos csütörtökön Szombathelyen.

Karrier

Álommunka a világ végén: mivel jár?

A világ legjobb állása: napfény, tengerpart, 22 millió forintos fizetés - így adtunk hírt év elején az Ausztráliában meghirdetett álommunkáról. Ennek apropóján utánanéztünk, vajon megéri-e egyéb esetekben is kivándorolni a kenguruk földjére, vagy a globalizálódás ellenére még mindig túl nagy a távolság.

Így kerültek padlóra a nyugdíjak az elmúlt tíz évben

Így kerültek padlóra a nyugdíjak az elmúlt tíz évben

Egy Auschwitzba látogató tinédzser megoldott egy több mint 80 éves családi rejtélyt

Egy Auschwitzba látogató tinédzser megoldott egy több mint 80 éves családi rejtélyt

Baltát és fejszét dobott a rendőrök felé, majd nem értette, miért tartóztatták le

Baltát és fejszét dobott a rendőrök felé, majd nem értette, miért tartóztatták le

Pár nap alatt világhírű lett, de tényleg olyan jó a DeepSeek MI? Kipróbáltuk, és ízelítőt kaptunk a kínai cenzúrából is

Pár nap alatt világhírű lett, de tényleg olyan jó a DeepSeek MI? Kipróbáltuk, és ízelítőt kaptunk a kínai cenzúrából is