szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Várhatóan jelentősen csökken 2011-től azoknak a választható érettségi tárgyaknak a száma, amelyekből a felsőoktatási felvételiknél pontokat szerezhetnek a diákok - közölte Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke.

A hivatal elnöke elmondta, hogy míg idén akár 191 tantárgyból választhattak a diákok, amelyekből pontot szerezhettek, ez a szám 30-35-re csökken majd, ha kormány jövő heti ülésén elfogadja a vonatkozó jogszabályt.

A nagyobb tárgyak, a kéttannyelvű és nemzetiségi vizsgák továbbra is megmaradnak, de kevesebb szakmai tárgyat lehet majd választani, és kevesebb idegen nyelvű tárgyból lehet pontot adó vizsgát tenni. Példaként a portugált és a lengyelt említette a hivatal első embere.

A csökkentésnél a szempont egyebek között az volt, hogy mely tárgyból tettek 10-nél kevesebben érettségit az elmúlt időszakban. Indokként a költségcsökkentést emelte ki, de a várható megtakarításokról még nem tudott pontos számot mondani.

További változás lesz várhatóan 2012-től, hogy az érettségi tárgyaknál a hozott pontoknál egy természettudományos tárgynak kell szerepelnie. Átalakulna a pluszpontok rendszere is, továbbra is nyolcvan pontot lehet majd szerezni, de kevesebb jár majd a felsőfokú és a középfokú nyelvvizsgáért, míg az emelt szintű érettségiért többet lehetne kapni, ha a kormány is rábólint.

MTI Karrier

Módosulhat a felsőoktatási törvény

A rektorok mellett más felsőoktatási intézményvezetők mandátuma is háromszor lenne meghosszabbítható, ha az Országgyűlés elfogadja a felsőoktatási törvény módosítását. A javaslatot támogatta a parlament szakbizottságának kormánypárti többsége keddi ülésén.

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Az ukránok azt állítják, hogy ellenséges magyar kémeket lepleztek le

Az ukránok azt állítják, hogy ellenséges magyar kémeket lepleztek le