szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az értelmiségiek alkalmasak legkevésbé a közhivatalok ellátására, holott a közhiedelem éppen őket tartja a legmegfelelőbb vezetőknek - állapították meg dél-koreai kutatók.

Az alkalmasságot a Szöuli Nemzeti Egyetemen kidolgozott közéleti vezetői indexszel mérték. A megkérdezett értelmiségi csoport a maximálisan elérhető 1200 pontból mindössze 310,70 pontot szerzett. Ez 73,60 ponttal kevesebb még a korábban és jelenleg hivatalban lévő dél-koreai kormánytagok és vezető kormányhivatalnokok eredményénél is.
  
A vállalati vezetők és a polgári aktivisták is jobban teljesítettek az értelmiségieknél - derült ki a tanulmányból, amelyet csütörtökön, a kutatást végző Közéleti Vezetői Központ (Center for Public Leadership) megalakulásának első évfordulóján hoznak nyilvánosságra teljes terjedelmében.
 
A kutatásban részt vevők 120 kérdésre válaszoltak három kategóriában. A kérdések a megkérdezettek vezetői sajátosságait, a szervezeten belüli teljesítőképességeiket, valamint azt firtatták, hogy milyen jövőképet képesek felmutatni. 

Bár a mintavétel szűk körű volt, mégis reprezentatív, mert az emberek által jól ismert, közéleti szereplőkkel végezték a tesztet - mondta Kim Kvang-vung, a felmérést végző központ vezetője. A vizsgálat rámutatott, hogy a kormányhivatalnokok kevésbé ötletgazdagok, szerény a képzelőerejük és nehezebben alkalmazkodnak a változásokhoz, viszont válságos helyzetben képesek fenntartani a nyugalmat, sőt az irányelvek kidolgozásában és az előretekintésben is jeleskednek.


Közel 900 millió forint adótartozást kell visszafizetnie a Harry Potter-filmekből ismert Ruper Grintnek

Közel 900 millió forint adótartozást kell visszafizetnie a Harry Potter-filmekből ismert Ruper Grintnek

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

Öt napja csak pornót posztolnak a Jászapáti Római Katolikus Plébánia Facebook-oldalára

Öt napja csak pornót posztolnak a Jászapáti Római Katolikus Plébánia Facebook-oldalára

A grúz államfő bejelentette, nem fog távozni hivatalából, amikor lejárna a mandátuma

A grúz államfő bejelentette, nem fog távozni hivatalából, amikor lejárna a mandátuma