szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Komplex tehetséggondozói és képzési hálózat kialakítására nyert 700 millió forintot uniós pályázaton a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács - jelentette be Csermely Péter, a tanács elnöke pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.

A Géniusz-hálózat elnevezésű projekt célja szakmailag megalapozott képzéssel megfelelő társadalmi környezetet kialakítása a kiemelkedő diákok számára. A pénzből tehetségpontokat alakítanak ki országszerte, amelyek a diákok kibontakozását segítik, valamint képzést szerveznek pedagógusok és civilek számára, hogy segíteni tudják a diákokat tanulmányaikban. Ilyen tehetségpontok létrehozására és oktatási feladatok elvégzésére elsősorban iskolák és civil szervezetek pályáztak - fejtette ki Csermely Péter.
  
A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) százszázalékos finanszírozását élvező projektre háromszor annyi pályázat érkezett, hatszor annyi támogatatási összegre, mint amit pozitívan tudtak elbírálni - hangsúlyozta.
  
Az MTI-nek a beérkezett pályázatok pontos számát firtató kérdésére Csermely Péter nem tudott válaszolni, azt azonban elmondta, hogy a jelenlegi 156 tehetségpont várhatóan megduplázódik. Ezeket igyekeznek majd hálózatba szervezni, amelyen belül könnyen megtalálják a diákok azt a területet, ahol tehetségüket kamatoztathatják.



Újabb banknál igényelhető a munkáshitel

Újabb banknál igényelhető a munkáshitel

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót