szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sztrájkbizottság alakult csütörtökön a Magyar Televízióban (MTV) - közölte a testület szóvivője.

Hétfőn adják át a menedzsmentnek követeléseiket, melyek középpontjában a munkahelyek és a Magyar Televízió, mint a társadalmi párbeszéd egyik intézménye, védelme áll  - mondta Kapuvári Gábor szóvivő. Múlt csütörtökön döntött sztrájkbizottság létrehozásáról az MTV dolgozóinak három reprezentatív érdekképviselete: a Magyar Televízió Gyártásvezetői Szakszervezete, a Televíziós Dolgozók Szakszervezete és a Televíziós Műsorkészítők Érdekvédelmi Szövetsége.     

Az előkészületek egyik, név nélkül nyilatkozó résztvevőjének akkori tájékoztatása szerint céljuk a bérek legalább reálértéken tartása, valamint a munkahelyek biztonságának garantálása. Mint mondták, öt éve nem volt fizetésemelés a cégnél, a költségvetési megszorítások (a 9,4 milliárdos céltámogatás megvonása) miatt pedig sokan veszélyeztetve érzik állásukat.     
  
Az MTV szerdán jelentette be, hogy csoportos létszámcsökkentés lesz az intézményben - 1650 munkatárs közül 160 elbocsátását tervezik -, felszámolják a regionális stúdiókat, és megszűnik a magasabb jövedelműek béren kívüli juttatása is.

A létszámcsökkentés bejelentésének módját formailag kifogásolja az MTV üzemi tanácsa, a testület elnöke ezért "a vidéki stúdiókkal kapcsolatos valamennyi intézkedés felfüggesztését" kérte levélben az ügyvezetőtől. A levélben az olvasható: a létszámcsökkentést az üzemi tanács "a Magyar Televízió számára előnytelen csonkításnak, egy 30 éves hagyomány feladásának, illetve törvényben szabályozott közszolgálati feladataink ellátása veszélyeztetésének tartja".




A készenléti rendőrség nyomoz a január közepén gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett szalézi igazgatóhelyettes ellen

A készenléti rendőrség nyomoz a január közepén gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett szalézi igazgatóhelyettes ellen

Szintet lopnak: mindenki szeme láttára gazdagodhatnak Mini-Dubajon a kormánynak kedves üzleti körök

Szintet lopnak: mindenki szeme láttára gazdagodhatnak Mini-Dubajon a kormánynak kedves üzleti körök

„Mindenki biztonságban van!” – videóban nyugtatgatja a környékbeli gyárak miatt aggódó debrecenieket Navracsics Tibor

„Mindenki biztonságban van!” – videóban nyugtatgatja a környékbeli gyárak miatt aggódó debrecenieket Navracsics Tibor

Tudta, hogy a Fülöp-szigeteki kormány Migráns Munkavállalók Minisztériuma budapesti irodát működtet?

Tudta, hogy a Fülöp-szigeteki kormány Migráns Munkavállalók Minisztériuma budapesti irodát működtet?