szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A pénzügyminiszterhez és a vagyonkezelő vezérigazgatójához fordult a Malév földi kiszolgáló cégénél sztrájkot tartó Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), hogy segítséget kérjen a munkáltatóval folytatott egyeztetések eredményes lezárásához - mondta el Csorba Attila, a LESZ elnöke.

Limburger Lóránt, a Malév GH igazgatója pedig arról számolt be, hogy a Malév vezérigazgatója, Martin Gauss hétfőn kora este tájékoztatja a sztrájkolókat a társaság helyzetéről és lehetőségeiről. A LESZ hétfőn este hirdetett határozatlan idejű sztrájkot, miután nem tudott megegyezni a munkáltatóval a kollektív szerződésről (ksz). A szakszervezet olyan ksz-t szeretne, amellyel nem csökken a munkavállalók jövedelme, a menedzsment szerint azonban erre, a légitársaság jelenlegi helyzetében nincs lehetőség.
   
Csorba Attila elmondta, hogy a Malév számításai szerint a ksz átalakítása 300 millió forint megtakarítással járhat, ebből a menedzsment 80 millió forintot hajlandó "visszaforgatni". A szakszervezet azt javasolta, hogy ennél 30 millióval többet, összesen 110 millió forintot kaphassanak meg a munkavállalók, az eddigi tárgyalásokon azonban ezt a vezetőség elutasította.
   
A szakszervezet azért indított sztrájkot, mert az elmúlt években elmaradtak a béremelések a stabilan nyereséges Malév Ground Handling Zrt.-nél, majd a vezetőség 2010-ben átlagosan 20-25 százalékkal akarja csökkenteni a kereseteket a cégnél - áll a LESZ délutáni közleményében. A szakszervezet plusz 30 milliós igénye teljesíthető, ekkora összeg megtakarítható egy ilyen méretű vállalat gazdálkodásában a LESZ szerint. Példaként említik a hatékonyabb és karcsúbb menedzsmentet, amelynek kialakítása a LESZ álláspontja szerint a jobb működés előfeltétele, és a 30 millió többszörösét hozhatná a tulajdonosoknak.
   
Megjegyzik, hogy a Malévnál ennél jóval nagyobb összegű egyéni végkielégítésekre is bőven volt példa az elmúlt években. Egyben hangsúlyozzák, hogy ez összeg létfontosságú azon dolgozók családjainak megélhetéséhez, akiket a leginkább érzékenyen érint a kollektív szerződés egyoldalú felmondása, és a bejelentett megvonások. Ez a kör lényegében megegyezik az egy hete sztrájkot folyatató munkaterületekkel. Úgy vélik, hogy minimális rugalmassággal meg tudná oldani a kialakult konfliktust a cégvezetés, ha erre törekedne a jelenlegi tulajdonosok által kiállított menedzsment. 
   
A szakszervezet azért fordult Oszkó Péterhez és Kamarás Miklóshoz, mert úgy véli, hogy mint volt, és esetleg jövőbeni tulajdonos tisztában van a lehetőségekkel, és előmozdíthatja a megegyezést. 

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Washington bejelentette „az eddigi legjelentősebb szankciókat” az orosz energiaszektor ellen

Washington bejelentette „az eddigi legjelentősebb szankciókat” az orosz energiaszektor ellen

Mélypontra zuhant a német autóipari cégek hangulata

Mélypontra zuhant a német autóipari cégek hangulata