szerző:
hvg.hu

A spanyol kormány javasolni fogja, hogy két évvel emeljék a nyugdíjkorhatárt - jelentette be pénteken Celestino Corbacho spanyol munkaügyi miniszter, megerősítve az erről szóló lapértesüléseket.

A javaslat szerint az ibériai ország munkaképes lakói 67. életévük betöltése után lennének nyugellátásra jogosultak a mostani 65 éves kor helyett. A tárcavezető elmondta: a nyugdíjhoz szükséges, munkában eltöltött évek számát 2013-tól évente két hónappal tervezik emelni. Ezért az intézkedés kevésbé érinti azokat, akik 2014-ben vonulnak nyugdíjba, mint azokat, akik például 2020-ban hagyják abba a munkát. A leghátrányosabban érintettek a 2025-re nyugdíjassá válók lesznek, hiszen akkorra már 67 év lesz a korhatár.
  
Ignacio Fernández Toxo, az egyik legnagyobb spanyol szakszervezet, a CCOO főtitkára a közszolgálati rádiónak nyilatkozva máris jelezte: teljes egészében elutasítja a javaslatot. A spanyol társadalom vészjóslóan öregszik. A központi statisztikai hivatal csütörtökön nyilvánosságra hozott kimutatása szerint az elöregedés jelenlegi üteme oda vezethet, hogy 2049-ben a 16 és 64 év közötti munkaképes lakosok mindegyikére egy-egy inaktív (nyugdíjas) polgár fog jutni.



Így használhatja a Google fordítóját böngésző nélkül

Így használhatja a Google fordítóját böngésző nélkül

Magyarország EU-s kizárásával fenyegetnek a német kormánypártok

Magyarország EU-s kizárásával fenyegetnek a német kormánypártok

Forog a sírjában a bakelitlemez, és élvezi

Forog a sírjában a bakelitlemez, és élvezi

Rá sem fog ismerni, úgy megváltozik a Facebook

Rá sem fog ismerni, úgy megváltozik a Facebook

Kúria: lehet népszavazást tartani a tervezett csepeli atlétikai stadionról

Kúria: lehet népszavazást tartani a tervezett csepeli atlétikai stadionról

Izraelben ismét egy volt vezérkari főnök harcol a miniszterelnökségért

Izraelben ismét egy volt vezérkari főnök harcol a miniszterelnökségért