szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem változik jövőre a diákhitel kamata, és a felvehető hitelösszegek is megmaradnak.

A diákhitel kamata január elsejétől változatlanul 8 százalék marad, és a hitelkonstrukcióban felvehető hitelösszegek sem változnak - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a hitelintézet hétfői sajtótájékoztatóján.

A vezérigazgató közölte: a társaság működése óta ez a történelmileg legalacsonyabb kamatszint, és a szinten tartását az tette lehetővé, hogy a felmondott hitelszerződések aránya 2011-ben mindössze 3 százalékot tett ki, ami azt mutatja, hogy diákhitelt felvevő fiatalok fizetési fegyelme jónak mondható.

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

A norvég miniszterelnök aggódik Elon Musk európai politikai szerepvállalása miatt

A norvég miniszterelnök aggódik Elon Musk európai politikai szerepvállalása miatt

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata