szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Összesen a munkáltatók 11 százaléka tervezi idén bevezetni a béren kívüli juttatást vagy emeli a tavalyi keretösszeget, legalábbis egy nemrég, 835 munkáltató válaszai alapján készített országos kutatás eredményei szerint. A megkérdezettek 32,7 százaléka még nem döntött az idei cafetériáról. A felmérésből az is kiderült, hogy leggyakrabban az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt adják munkavállalóiknak a cégek 2012-ben.

A legaktívabb válaszadók a szolgáltató, a kereskedelmi, az IT, az építőipari, a járműipari, a különböző termelővállalatok és a pénzügyi szektorból kerültek ki - számolt be a hvg.hu-nak Dara Péter szakértő, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója. Elmondása szerint leggyakrabban az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt, majd a SZÉP Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott támogatást és az egészségpénztárba/önsegélyező pénztárba utalt juttatást kaphatják idén a munkavállalók béren kívüli juttatásként.

DEVISE.hu
Az eredmények szerint a felmérésben részt vevő munkáltatók 22 százalékánál nem változik a 2011-es keret, 14 százalékuknál nem volt és nem is lesz cafeteria. Akik a cafeteria mellett döntöttek, több szempontot is mérlegeltek, illetve vettek figyelembe akár egyidejűleg is - tette hozzá a szakember. Ennek megfelelően a munkáltatók 54,6 százaléka azért ad béren kívüli juttatást, mert a munkavállalóik elvárják, vagy azért (54,3 százalékuk szerint), mert kevesebbe kerül, mint ugyanakkora összeg bérként történő kifizetése. Ez a két megfontolás vezeti a toplistát, amelyben még a motivációs szempont (33,7 százalék), illetve a társadalmi felelősségvállalás (17 százalék) szerepel.

A juttatások közül az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb. Majdnem egyharmaddal többen adják ezt a dolgozóknak, mint a második helyen szereplő a SZÉP Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott hozzájárulást. Harmadik a sorban az egészségpénztárba vagy önsegélyező pénztárba utalt hozzájárulás, negyedik az iskolakezdési támogatás. Ötödik a Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámlájára nyújtott támogatás, amelyet a helyi bérlet, az önkéntes nyugdíjpénztárba utalt hozzájárulás, illetve a SZÉP Kártya szabadidő alszámlájára utalt – a rekreációt, egészségmegőrzést szolgáló – hozzájárulás, valamint a kockázati élet-, baleset- és egészségbiztosítás követ. A többi juttatás az előzőekhez képest jelentősen kisebb mértékben kerül 2012-ben a cafeteria elemek közé.

Dara Péter szerint a nagyarányú részvételt egyértelműen az információszerzés inspirálta. A kutatási kérdőív kitöltői a zárás után öt nappal megkapták az eredményekről készült országos összefoglalót. Ez különösen azok számára bírt nagy jelentőséggel, akik még nem döntöttek. Márpedig a béren kívüli juttatások tekintetében a válaszadók 32,7 százaléka e körbe tartozott.

A szakértő szerint a felmérés résztvevői arra is kíváncsiak voltak, mit terveznek versenytársaik a béren kívüli juttatások 19,04 százalékról 30,94 százalékra emelkedett járulékterhével. Tájékoztatása szerint ezt a munkáltatók közel kétharmada magára vállalja.

A DEVISE Hungary a Nemzeti Üdülési Szolgálattal együttműködve egy országos felmérés keretében vizsgálta, mi várható a bérek és juttatások terén 2012-ben. A kutatásban tíz munkanap alatt részt vett rendkívül nagyszámú munkáltató (döntő többségében cégtulajdonos, első számú vezető és HR-es) minden iparágat és cégméretet képviselt.

MTI Karrier

Drágultak idén a béren kívüli juttatások

Drágultak az idén a béren kívüli juttatások, január 1-től ugyanis meg kell fizetni utánuk a 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást. Bár a juttatási elemek bővültek, a válság miatt nehezen lehet élni az új lehetőségekkel a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég szerint.

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében

Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni