szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Műszakpótlék-kalkulátort működtet honlapján a vegyipari szakszervezet, amelynek segítségével a többműszakos munkarendben dolgozók kiszámíthatják, mennyivel kevesebb pénzt visznek haza júliustól, az új Munka törvénykönyve hatálybalépésétől - tájékoztatott pénteken a VDSZ.

A vegyipari szakszervezet szerint júliustól akár évi 20 ezer forinttal is csökkenhet a több műszakban dolgozók keresete. Az új Munka törvénykönyve ugyanis változtat a korábbi pótlékrendszeren, s a jelenleginél jóval hátrányosabb helyzetbe hozza a folyamatos munkarendben dolgozókat - olvasható a közleményben.

A közlés szerint Székely Tamás, a szakszervezet elnöke felhívja az érintett dolgozók figyelmét, kalkulálják ki, mennyivel lesz kevesebb a pótlékuk és szembesítsék a döntéshozókat a felelősséggel, írják meg parlamenti képviselőjüknek. Az elnök ehhez felajánlja a szakszervezet segítségét.

A közlemény idézi Székely Tamást, aki szerint, ahol működik és erős a szakszervet, ott tárgyalnak azért, hogy a munkáltató továbbra is kifizesse a munkáért járó megfelelő bért és pótlékot, ahol pedig nincs szakszervezet, ott a VDSZ segít megszervezni az érdekvédelmet.

Megöltek egy nőt Budapesten a II. kerületben

Megöltek egy nőt Budapesten a II. kerületben

Új aranylázat indíthat be az amerikai vámháború

Új aranylázat indíthat be az amerikai vámháború

Cipővel dobták meg Kenya elnökét

Cipővel dobták meg Kenya elnökét

Egy gyilkosság miatt elítélt férfi megtámadta a török ellenzék vezetőjét és megütötte

Egy gyilkosság miatt elítélt férfi megtámadta a török ellenzék vezetőjét és megütötte