Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Albizottság összehívását kezdeményezi az LMP a parlament önkormányzati bizottságában, itt vizsgálnák azt a gyakorlatot, hogy egyes helyhatóságok közmunkásokra cserélik alkalmazottaikat.
Erről az ellenzéki párt két képviselője, Szél Bernadett és Szilágyi Péter beszélt hétfőn sajtótájékoztatón. Szilágyi Péter elmondta: bár az országgyűlési törvény előírja, az önkormányzati bizottság eddig nem hozta létre a hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását ellenőrző albizottságot, ezért az LMP most ennek a testületnek a megalakítását kezdeményezi.
Szél Bernadett felidézte, a napokban hírek jelentek meg arról, hogy közmunkásokra cserélik az elbocsátott önkormányzati alkalmazottak egy részét Hódmezővásárhelyen, így spórolva a foglalkoztatási költségeken.
Véleménye szerint az önkormányzat cáfolata - amely szerint tíznél kevesebb álláshely szűnt meg a városban, ráadásul a közfoglalkoztatottak alkalmazása után járó állami támogatás feltétele, hogy az adott munkakörben a megelőző három hónapban nem mondtak fel dolgozónak - nem meggyőző.
Azt mondta, ez az eljárás akkor is elfogadhatatlan, sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, ha kevés embert érint, illetve ha a kirúgott alkalmazottak helyére három hónap elteltével vesznek fel közmunkásokat. Szél Bernadett ugyanakkor közölte: több más településről is kaptak e gyakorlat létezését igazoló információkat, ezért javasolják annak kivizsgálását.
Szilágyi Péter hangsúlyozta, hogy az ellenőrző albizottság egyedi eseteket nem tárhat fel, de mivel a kormányoldal nem hajlandó ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottságok létrehozására, úgy látják: ez a testület adhatna lehetőséget arra, hogy az említett ügyek terítékre kerüljenek.
Az LMP-s képviselő megjegyezte, hogy az albizottság emellett a helyhatóságokat érintő törvények végrehajtását követhetné nyomon, így az önkormányzati törvényen kívül például az Esztergomról hozott jogszabályok hatásait.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.