Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az MSZP szerint válságos helyzetbe jutott a felsőoktatás, amely már most is működési zavarokkal küszködik a kormány forráskivonásai, a professzorok kényszernyugdíjazása, valamint az elmúlt években elmaradt szakmai egyeztetések miatt. Erről Hiller István szocialista országgyűlési képviselő, az ellenzéki párt humánpolitikai kabinetjének vezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
A politikus úgy fogalmazott: megbukott a kormány önfenntartó felsőoktatásról szóló "ostoba terve", abból csak a forráskivonás valósult meg. Azt mondta, hogy 2010 óta összesen több mint 60 milliárd forintot vontak ki a felsőoktatásból, megoldhatatlan feladat elé állítva az egyetemeket és főiskolákat, amelyeken emiatt egyértelműen gyors és jelentős színvonalcsökkenésre lehet számítani.
Az ellenzéki politikus az oktatás és kutatás ellen elkövetett merényletnek nevezte a kormány kényszernyugdíjazásról szóló rendelkezését. Hiller István szerint az teljesen életidegen ugyanis az ágazattól. Példaként említette, hogy míg egy focista 20-30 évesen, addig egy egyetem professzor éppen 60 éves kora fölött képes a legjobb oktató, kutató tevékenységre. Az MSZP ezért ismét felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul vonja vissza a kényszernyugdíjazásról szóló döntését – mondta a volt oktatási miniszter.
Hiller István tájékoztatóján üdvözölte ugyan a felsőoktatási kerekasztal újraalakítását, de azt is hangsúlyozta, hogy a Fidesz-kormány azzal csak a három évvel ezelőtti kiindulóhelyzetéhez tért vissza, amikor ugyanők felszámolták ezt az egyeztető fórumot.
A szocialista képviselő a fentieken túl a hallgatói szerződéseket is élesen bírálta. A hallgatók röghöz kötése a kormány eredeti szándékával ellentétesen hat, vagyis még több fiatal hagyja majd el az országot – vetítette előre Hiller István, aki szerint 2010 óta már eddig is több fiatal távozott külföldre, mint 1956-ban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.