szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Debreceni Egyetem (DE) két centrumának tíz kara két turnusban készül megszervezni az ország legnagyobb gólyatáborát augusztus végén és szeptember elején. A tervek szerint összesen 2500-an vesznek részt a tanévkezdést megelőző rendezvényeken, köztük 1800 leendő elsőéves hallgató.

"Az egyetem legfontosabb polgára a hallgató, de a legígéretesebb a gólya" - hangoztatta Szilvássy Zoltán rektor pénteken sajtótájékoztatón, hozzáfűzve, hogy egy egyetemváros életében központi szerepe van annak, amikor több száz leendő hallgató egyszerre megjelenik.

Mészáros József, az egyetem főtitkára azt mondta, bizonyosan a legnagyobb, de reményeik szerint a legszínvonalasabb gólyatábor is lesz a debreceni az országban.

A DE Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, illetve a Tudományegyetemi Karok szervezésében két turnusban - augusztus 25. és 29., valamint szeptember 1.-  és 5. között - rendezik meg a gólyatábort. Körösparti Péter, a DE Hallgatói Önkormányzatának elnöke a programokról szólva elmondta: a hallgatók megismerkedhetnek az egyetemen működő civil szervezetekkel, hallgatói tömörülésekkel és az egyetemi lehetőségekkel, illetve a kollégiumokkal és az egyetemi kampuszokkal. A gólyatábor 37 milliós költségeit a részvételi díjakból - egy főre 16 500 forint - fedezik, az esetleges hiányt pedig a DE HÖK saját forrásaiból pótolja - mondta Körösparti Péter.

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

Kézilabda-vb: „Most leszedik Chema Rodríguezről a keresztvizet, de ő nem tud gólt lőni a játékosai helyett”

Kézilabda-vb: „Most leszedik Chema Rodríguezről a keresztvizet, de ő nem tud gólt lőni a játékosai helyett”