Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Párizsban a legjobb diáknak lenni az ötven legkiválóbb egyetemi várost tömörítő összesítés szerint.
A francia főváros Londont nem sokkal megelőzve másodszor került a legjobb felsőoktatási intézmények évente közzétett listáját - QS University Rankings - is összeállító csapat szerdán megjelent összesítésének élére.
A lista öt alappillérre épül: az egyetemek rangsorára, a diákok egyvelegére, az adott város életminőségére, az ottani vállalkozások aktivitására (ezáltal a munkaerőpiaci kilátásokra), valamint a megélhetés költségeire.
A szakemberek a 250 ezer főnél népesebb településeket vették figyelembe, és további feltétel volt, hogy a számításba vett városok rendelkezzenek legkevesebb két olyan intézménnyel, amelyek szerepelnek a QS egyetemi rangsorában. Ezeknek a követelményeknek világszerte 98 város tett eleget idén, közülük választották ki az ötven legjobbat.
Párizs és London mögött az első tízben szerepel még Szingapúr, Sydney, Melbourne, Zürich, Hongkong, Boston, Montreal és München.
A listán 30 országból szerepelnek városok, a legtöbb az Egyesült Államokból (7), Ausztráliából (6), Kanadából (3) és Nagy-Britanniából (szintén 3). A 18. helyre sorolt Auckland, a 45. helyen szereplő Prága, valamint a 48. Oslo révén az összesítésben először szerepel Új-Zéland, Csehország és Norvégia.
Magyar város nincs a listán.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Válaszok, ígéretek és kormányzás helyett „digitális honfoglalással”, „nemzeti algoritmussal” próbálkozik a Fidesz. Kit céloznak, és mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.