Háromszáz dolgozó hiányzik a postától, bruttó 250 ezres bérrel csábítanak
Megmutatnák a fiataloknak a postán lévő értékeket, például egyre több szolgáltatást már a neten is elérhetővé szeretnének tenni.
Megmutatnák a fiataloknak a postán lévő értékeket, például egyre több szolgáltatást már a neten is elérhetővé szeretnének tenni.
hvg.hu
Ha szeret füvet nyírni, Önre van szüksége Komló város önkormányzatának
hvg.hu
Li, aki egy internetes kereskedőcég pályakezdő alkalmazottja volt Sanghajban, húsz nap után kilépett a munkahelyéről! Keresett egy másik munkahelyet, ott három hónapig bírta. Mindenki megdöbbent hiszen csak nemrég érkezett Kína egyik elmaradott vidékéről az ország legfejlettebb városába, Sanghajba, melyről sok fiatal csak álmodik a Mennyei Birodalomban. Miért lépett ki?- érdeklődött a BBC tudósítója, aki azt a választ kapta: 996.
Lengyel Miklós
A cég most 30 millió forintot ad egy komlóültetvény létrehozására, amit az új agrárminiszter is méltatott.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az előző évektől eltérően 2018-ban nem a mesteremberek nyújthatják be közvetlenül a pályázatukat a Mesterek Mestere díjra, hanem az elégedett megrendelők ajánlhatják őket. A szakemberek szerénysége miatt volt szükség a változtatásra: sokan nem mertek pályázni.
hvg.hu
Mit tehet egy szülő, hogy a mesterséges intelligencia korában megnövelje gyerekei esélyét a munkaerőpiacon? - teszi fel a kérdést Max Tegmark. Az MIT fizikaprofesszorának sorai segíthetnek meghozni a döntést.
HVG Extra Business
A világ sok országában szakosodtak a bűnbandák a gazdagok elrablására és a váltságdíj begyűjtésére. De talán sehol a földkerekségen nem emelkedett olyan szintre, legalábbis az adott viszonyokra vetítve az emberrablási biznisz, mint Madagaszkáron.
hvg.hu
Nagy István szerint sokan félnek az integrációtól, pedig a kicsiket segítené, és a résztvevők tulajdonolnák húsz év múlva a feldolgozóipart és a kereskedelmet.
hvg.hu
Igaz, lábujjhegyen és kinyújtott karokkal. Előképzettség nem szükséges.
hvg.hu
Magyar munkahelyeket kell teremteni, ebben látta meg Mészáros Lőrinc a fantáziát – mondta a 2rule márkanevet levédető cég vezetője.
hvg.hu
Körülbelül 70 előrecsomagolt termékről távolítják el a szavatossági határidőt feltüntető címkét.
hvg.hu
Bár a gazdasági élet egyre több területén alkalmaznak már robotokat, hogy megkönnyítsék a munkafolyamatokat, számos tevékenységet teljes mértékben soha nem válthatnak ki a mesterséges intelligencia teremtményei. Ilyen a vállalati belső ellenőrzés, amelynél mindig is szükség lesz emberekre. Például azért, hogy megalkossák azokat a szabályokat, amelyek alapján a robotok ellenőrzik a munkafolyamatokat, és észrevesznek minden kihágást, szabálysértést, anomáliát.
BrandLab
A Lidl-vezér beszámolója szerint szinte mindent elrontottak, amit csak lehetett.
hvg.hu
A Népszava úgy tudja, Baldauf László eladja a teljes üzletrészét a CBA-ban a többi tulajdonosnak.
hvg.hu
Nem mondhattak le a tízemeletes panel visszabontásáról, ez derült ki a Miniszterelnökség válaszleveléből, amelyet Márki-Zay Péternek küldtek. A polgármester korábban azt kérte, hogy a megüresedett lakásokat adják a városnak, amely azokat szociális alapon bérbe adhatná. Most erre a kérésre jött válasz: nem adják, és még a visszabontás terve is létezik.
hvg.hu
A kritikus médiahasználat oktatása legalább olyan fontos a közösségi média celebjeinek előretörése idején, mint az elvárható viselkedési formák világos megfogalmazása és betartatása.
HVG Extra Business
Franciaország után New Yorkban is jobban lazíthatnak majd a dolgozók.
hvg.hu
Rejtett budapesti gyöngyszemnek nevezi az amerikai hírtévé turisztikai oldala az egyik Duna-parti bisztrót.
hvg.hu
A Harry Potter-szerepjáték tábortól a robotépítő kurzusokon át egészen a gourmand főzőtáborokig terjed a nyári gyerekprogramok skálája. A hosszú szünidőt nyilvánvalóan sok szülő csak efféle táborokat beiktatva tudja megoldani – ha bírja anyagilag.
hvg.hu