Veszteséget hoz az adócsökkentés az FHB Jelzálogbanknak

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. negyedik negyedéves, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti beszámolójában várhatóan 4 milliárd forintos rendkívüli veszteséget okoz az adótörvények módosítása, ami azonban nem érinti a magyar számviteli szabályok szerinti mérlegét és a csoport tőkehelyzetét sem - közölte a bank a tőzsde honlapján csütörtökön.


Nem hízelegni ülnek a nyakunkba

Üzletembereket, befektetőket, sportolót és színészt kérdeztünk arról, mit és mit nem várhatunk egy mentortól, valamint milyen előnyei és kockázatai vannak egy ilyen kapcsolatnak.


Buborékokat épített a belvárosban az IKEA - fotók

Átlátszó buborékokban kialakított "oázisokat" állított fel karácsonyi kampányában az IKEA a főváros két legforgalmasabb pontján, a Nyugatinál és a Deák téren. Az üzenet szerint az iglu alakú sátrakban mindenki megpihenhet egy rövid időre, a karácsonyi készülődés pedig még várhat.


Három évet kapott két volt BorsodChem-dolgozó

A Miskolci Törvényszék első fokon, nem jogerősen 3 év börtönbüntetésre ítélte a BorsodChem Zrt. korábbi két alkalmazottját vesztegetés, csalás és okirat-hamisítás miatt. Eltiltották őket a közügyektől, és a kár megtérítése mellett hárommilliós büntetést is fizetniük kell.


Hatékonyabban szeretne online kommunikálni vevőivel? Így tegye!

Sok magyar kisvállalkozás a szűkös anyagi erőforrások miatt nem kommunikál hatékonyan ügyfeleivel vagy nincs is jelen az online világban, pedig ez nem pusztán pénz kérdése. Ha ezt a néhány tippet és szabályt betartja, jelentősen növelheti cége internetes jelenlétét és ezáltal javíthat megítélésén is.






Így is lehet sikeresen adományt gyűjteni

Helyi közösségépítés, civil adománygyűjtés és szórakoztató társasági esemény – november végén rendezte meg a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány Élő Adás című adománygyűjtő estjét.


Cseheké lett az Árukereső

Új tulajdonosa van az Árukereső.hu-nak, miután a kontinensen lengyel központtal működő Naspers csoportból azt megvette magának egy regionális vezető szerepre készülő prágai cég, amely vásárolt két nem magyar céget is.


„Nem dönteni rosszabb, mint rosszul dönteni”

Bizakodó Magyarország jövőjével kapcsolatban egy világcég alelnöki pozícióját betöltő Szakonyi András, aki szerint a legnehezebb döntései pont ahhoz kapcsolódnak, amit egy vezető feladatai közül legfontosabbnak tart: az emberi erőforráshoz. Pay it forward interjúsorozatunk következő része.






Ahol az ajándékvásárlásra is szabadnapot adnak a dolgozóknak

A legtöbb munkahelyen 20. után nem történik érdemi tevékenység egy kutatás szerint, úgyhogy akár haza is küldhetnék a dolgozókat. Egy cégnél pedig bevásárló-napokat engedélyeznek a normál szabin felül, hogy ne munkaidőben böngésszék a webáruházak kínálatait.