Kiderült, mennyit fizet a kormány a Wizz Airnek

Négymilliárdot fizet a kormány a Wizz Airnek, hogy tavasztól négy éven keresztül hetente kétszer repüljön Budapest és a nyugat-balkáni fővárosok között – derült ki az Európai Unió hivatalos lapjában közzétett tájékoztatásból.




Hogyan mondjunk búcsút káros szokásainknak? 8 tippel segítünk!

Sportmentes élet, körömrágás, internetfüggőség, dohányzás? A legtöbben napestig tudnánk sorolni az életünket uraló, kisebb-nagyobb mértékben káros szokásainkat. Nélkülük mindenkinek jobb lenne, mégis túl nagy falatnak tűnik a leszámolás. Nyolc segítő tippet mutatunk.



Győzött! A harcsáknak diadallal indult az év

A harcsa lett az Év hala Magyarországon. A nagy bajúszú hal egész életében növekszik, júniusban lerakott ikráit gondosan őrzi, és olyan nagyra nőhet, hogy vízi madarak is a zsákmányává válhatnak.


Hirtelen bűntudat? Itt a gyónás-Uber

Spanyolországban már nem kell kétségbeesnie annak a katolikusnak, akire váratlanul tör rá a bűnbánat. Ha van okostelefonja, akkor egy alkalmazás segítségével könnyedén megtalálhatja a legközelebbi papot, akinél rövid határidőn belül meggyónhatja, ami a lelkét nyomja. Legyen az halálos, esetleg hétköznapi, bocsánatos bűn, a feloldozás közel lehet.


Emberi mulasztás okozhatta a tüzet a fűzfői ipari parkban

Hatósági eljárás és belső ellenőrzés is indult a pénteki tűzeset ügyében, de egyelőre úgy tűnik, emberi hiba okozta a bajt. A helyszínről egy dolgozót kivizsgálásra kórházba szállítottak, az anyagi kár nem jelentős, és környezeti károsodás sem történt.




Éjfél után már olcsóbb a vacsora – elvileg

Január elsejétől, vagyis szombat éjféltől 27 helyett már csak 18 százalékos áfa terheli a meleg ételeket, és a helyben készített alkoholmentes italokat. Vagyis újévtől kevesebbet kell fizetni a vacsoráért, már ha a különbözetet nem nyelik le az éttermek, erre a Nógrád Megyei Kereskedelmi Kamara elnöke szerint ugyanis van esély. A kormány bízik abban, hogy érdemben csökkennek az árak – hangzott el a szombati RTL Híradóban.



Ezt még Spéder sem gondolta volna, mikor 2016-ra koccintott

Spéder Zoltánnál kevesebben szívták végig jobban a 2016-os évet. Máig nem derült ki, pontosan mivel érdemelte ki, hogy Orbán Viktor egykori kedves tanácsadójából kegyvesztett pária lett, akire így a teljes habonymédiát ráuszították. De ment a levesbe idén az FHB részesedése, „önként” átjátszotta legjelentősebb ingatlancégét korábbi ellenfélnek, a kormánynál most épp jól futó Schmidt Máriának. Már csak a médiaportfóliója maradt meg, de ott is látszik némi átszervezés – vagy mentőakció?


Négy magyar cég villant a januári CES-en

A világ legnagyobb tech show-ján négy cég képviseli Magyarországot. A Las Vegas-i CES nyújtja a legátfogóbb képet arról, hogy milyen irányba tart a mindennapi életünket meghatározó, fogyasztói technológia, melyek a legújabb trendek, termékek és vívmányok.






Magyarországnak is lett startup stratégiája

A kormány elfogadta Magyarország Digitális Startup Stratégiáját (DSS), melynek célja az innovatív, nagy növekedési potenciállal rendelkező startup vállalkozások létrejöttének és fejlődésének támogatása. A hosszú távú stratégia virágzó startup központtá fejlesztené Budapestet, illetve a kapcsolódó vidéki egyetemi kutatóközpontokat.