Ripsz-ropsz lecserélte az esztergomi robotsort a Suzuki

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában a nyár végétől gyártják az új SX4 S-Crosst. A modell jelentős külső és belső változtatásától a márka C-osztálybeli pozíciójának javítását reméli a cég, és arra számít, hogy a vártnál több, 11 ezer kocsit értékesít idén a magyar piacon.




Mintha nem számítana, hogy a szemüket is kilopják

Miközben átlagosan minden egyes cég az éves bevételének 5 százalékát elveszíti a korrupció miatt, ez ügyben még mindig elképesztően ostobák tudnak lenni a cégvezetők. Vagy naivak, vagy tudatlanok – igazából egyik sem jó.



Magyar égen hasít a magyar villanyrepülő

Hivatalosan is bemutatkozott Magyarországon a hazai fejlesztésű eFusion elektromos repülőgép. Különlegessége – az elektromos üzem mellett –, hogy hazai fejlesztésű: hajtásáról a Siemens Zrt. kutatás-fejlesztési csapata és a németországi anyavállalat által közösen fejlesztett rendszer gondoskodik, a repülőgéptestet pedig a Magnus Aircraft Zrt. fejlesztette és gyártotta.



Legyűrték az állatvédők a bíróságon a francia kacsatömőket

2013 novemberében az L214 francia állatvédő egyesület titokban videóra vette a kacsatömést egy nyugat-franciaországi állattenyésztő telepen. Franciaországban a kacsamáj az igazi ínyencség, bár libamáj is kapható, de az többnyire import termék, például Magyarországról.




Online kasszára kötelezi a NAV? Ne kapkodjon, halasztás van!

A kormány módosította a pénztárgép rendeletet, így szerint a korábban kihirdetett szeptember végi időpont helyett egységesen 2017. január 1-jétől lesz kötelező az online kassza használata. A pénztárgép használatára újonnan kötelezettek köre viszont nem változik.






Bevállalós biznisz: turistautak Észak-Koreába

Mindenki törölte foglalását, amikor az első hidrogénbomba tesztről felreppentek a hírek, de a társaság által kiutaztatott, 15 év kényszermunkára ítélt diák története sem hajtotta fel a keresletet.