Ki nyert ma - ötöslottó sorsolás
Az 1,066 milliárd forintos nyereményhez az alábbi öt számot kellett eltalálni.
Az 1,066 milliárd forintos nyereményhez az alábbi öt számot kellett eltalálni.
hvg.hu
A statisztika igazolja, hogy a vállalkozóknak kevesebb gyerekük születik, mint az alkalmazottaknak. A magyarázat nem egyszerű.
HVG
Nem világos, mi váltotta ki a rongálást.
hvg.hu
Arnd-Robert Sponagel július 1-jétől irányítja a járműgyártás területét.
hvg.hu
Cseresnyés Péter a duális képzés mellett érvelt.
MTI
A Budapest-Prága vonal színvonalának emelését tervezi a Cseh Vasutak és a MÁV-START.
MTI
Bontják a szerződést, mert offshore lett a tulajdonos.
hvg.hu
Idehaza a dolgozók több mint fele tapasztalt már a munkahelyi diszkriminációt, miközben a fiatalok ezt egyre inkább elutasítják. A legjobb emberekért folytatott harcban ezért egyre nagyobb szerepet kap a cég nyitottsága, a diszkrimináció elutasítása, a kisebbségek segítése és a társadalmi szolidaritás. Ez látszani fog a mai Budapest Pride-on is.
Molnár Barbara
A bankokhoz képest sokkal olcsóbban lehet pénzt küldeni az észt Transferwise rendszerén keresztül, amely kilencedik irodáját most Budapesten nyitja. A cég társalapítójától megtudtuk, hogy a helyszínválasztás során Berlin és Budapest között vacilláltak, végül utóbbi mellett döntöttek, elmondták miért.
hvg.hu
Egy erdélyi médiaügynökség startup-paradicsommá változtatná a régiót, ezért egy médiakampányt indítottak, hogy oda csábítsák a Brexitből kiábrándult briteket.
hvg.hu
A Világgazdaság úgy tudja, az eddig a Közgéphez tartozó vasúti céget az osztrák Swietelsky és Mészáros Lőrinc szerezték meg.
hvg.hu
A könnyen állítható felfüggesztés megváltoztatja hasmagasságot, a lengéscsillapítási szilárdságot, de szinte gombnyomásra módosítható az autó hossza is, a számítógépes trükkarzenálnak köszönhetően pedig az is pikk-pakk megoldható, ha a hollywoodi produkcióban hirtelen Camaróra kell változtatni az eddigi Mustang-külsőt. Íme az autós-üldözéses filmgyártás új sztárja - és egyből: a trónkövetelője.
hvg.hu
A ma már saját bőrfestő műhellyel rendelkező László és felesége huszonhét évvel ezelőtt szinte egyik napról a másikra költözött ki Nyugat-Németországba, bőrkárpitos műhelye ma már a német vasúttársaságnak is bedolgozik. A hvg.hu volt képszerkesztője, Iliás-Nagy Katalin jelenleg vándorvásárosként járja a világot. Élményeiről blogol, nekünk pedig ír azokról az érdekes magyarokról, akikkel összehozza a sors.
Iliás-Nagy Katalin
A szakmabeliek által alapított Green Fox Academy négy hónap alatt programozót farag a karrierváltókból. Minden olyan diák, aki eddig sikeresen teljesítette a képzés követelményeit másfél hónapon belül elhelyezkedett a piacon.
hvg.hu
Bekapcsolták az UberX-et Kijevben - és az első utas Vitalij Klicsko, a város polgármestere volt, aki azt reméli, hogy az Uber fontos változásokat hoz a személyszállításban és az innovációban. Halló, Budapest?!
hvg.hu
Külön szépsége az ügynek, hogy az áfacsaló vállakozó a házában és az irodájában is lopta az áramot.
MTI
Habony Árpád cége nagyjából ugyanannyit fizet a BKV-nak a Lokál terjesztési lehetőségéért, mint amennyit korábban Simicska Lajos üzlettársa fizetett azért, hogy a közlekedési társaság területén osztogathassák a Metropolt - tudta meg a Világgazdaság.
hvg.hu
Megnyílt csütörtökön az IKEA első állandó múzeuma. A svéd lakberendezési áruházlánc történetét bemutató kiállítást a Svédország déli részén fekvő kisvárosban, Almhultban hozták létre, az 1958-ban megnyílt első IKEA-áruházban.
MTI
Kulturális és a kreatív ágazatokban tevékenykedő kkv-k támogatására jelentős összegű garancia biztosítását kezdeményezte az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Alap (EBA), az erre a célra rendelkezésre álló garanciakeret jelenleg 121 millió euró (mintegy 37,5 milliárd forint).
MTI