Hogyan inspiráljunk történetekkel? - A storytelling szerepe az üzleti életben

A történetek nemcsak gondolatainkat és érzéseinket képesek megváltoztatni; egész szervezeti kultúránkra is hatással lehetnek. Segítségükkel könnyebben belehelyezkedhetünk bizonyos döntési helyzetekbe, hatékonyabban motiválhatjuk dolgozóinkat, és egyszerűbben győzhetjük meg üzleti partnereinket is.




Lázár a garancia: "adja az ég, hogy most mindez igaz is legyen!"

Egy tollvonással szerzett földet a kormány a mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság megalapításához, a műveléshez szükséges eszközök egyelőre a Ménesbirtok Zrt. tulajdonában vannak. Farkas Sándor kormánybiztos fűt-fát ígér a helyieknek, bár az előbbiekkel kapcsolatosan is per folyik a Fővárosi Törvényszéken, és az utóbbiak megszerzéséről sem egyeztettek még magas szinten, Mezőhegyesen most mindenki Orbánt és Lázárt isteníti.



Lázár a kkv-knak adná az önkormányzatok pénzét?

A könnyű pénzfelhasználás ideje lejárt, okosan, hatékonyan kell a 2014-2020-as forrásokat felhasználni, mert 2020 utáni időszak nagyon bizonytalan – mondta Lázár János, aki szerint a hétéves uniós pénzügyi keret nagy részét 2018-ig ki kell fizetni.


Továbbra is uniós forrásokból élnek a cégek

Az uniós forrásokra aspiráló mikrovállalkozások 56 százaléka már beépítette üzleti tervébe a megpályázandó uniós forrásokat, 34 százalékuk csak készül erre. A kisvállalkozásoknál többségben vannak az óvatosak, táborukban 51 százalék azok aránya, akik egyelőre nem számolnak a támogatással.



Mészáros Lőrinc ismét óriási földbirtokhoz jutott

Összesen 3960 hektár bérelt állami földterülethez jutott Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester azzal, hogy megszerezte a korábbi Herceghalmi Kísérleti Gazdaság (HKG) Zrt. jogutódjaként működő herceghalmi Agrosystem Zrt.-t - írta az agrárszektor.hu.


Jamie Olivernek további nagy tervei vannak a magyarokkal

Nemcsak a budai Várban, hanem a környező országokban is nyitna Jamie's Italian éttermeket a jövőben Zsiday Zoltán Roy cégcsoportja - mondta a több budapesti éttermet is működtető üzletember a Forbes magazinnak. A következő magyar Jamie's Italian talán Bécsben nyílhatna meg.



Gázos céget függesztettek fel a tőzsdén Matolcsyék

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mától átmenetileg felfüggesztette a KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. tőzsdei részvényeinek kereskedését, mert a kibocsátó megsértette a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat.



Csalódottak a taxisok, alig páran voltak az újabb tüntetésen - videó

Maroknyi taxis az egyik Deák téri buszsáv lezárásával demonstrált amiatt, hogy szerintük hiába indultak a hatóságok jó irányba az Uber és társai megrendszabályozásával, a gyakorlatban nem sok látszik ugyanis az igyekezetből. Hatékonyabb fellépést követelnek. Szervezőjük szerint csütörtökön a demonstrálók száma is csalódást keltő volt.



Öt tipp, hogy írjon ütős szöveget cégének

A jó “content”, vagyis a tartalom feltétele többek között a témaválasztás, a megfelelő időzítés – plusz nem árt néha egy kis szerencse sem. Íme, néhány tipp, hogyan alkothat cége számára érdekes, inspiráló és hasznos tartalmat.


Százmilliós bukás? Már a magyar klímaszerelők is Szlovákiába mennek

Párkányban, a Duna szlovákiai oldalán tömegesen vizsgáznak a magyar klímaszerelők, miután az itthoni hatóságok több mint egy éve bedöntötték a hazai rendszert. A párkányi vizsga ráadásul olcsóbb is, szélesebb körű jogosítványt is ad. Mivel az engedély EU-kompatibilis, a vizsgán átment vállalkozó már regisztrált vele a magyar rendszerbe, csak épp Szlovákia gazdagodik. Tanmese a magyar hatósági teszetoszaságról.