Tovább püfölik a csalásba keveredett Volkswagen részvényeit
Az első tőzsdei napon 18 százalékos mínusz, ma eddig további bő 5 százalék a német autógyárnál, amely átvert félmillió embert.
Az első tőzsdei napon 18 százalékos mínusz, ma eddig további bő 5 százalék a német autógyárnál, amely átvert félmillió embert.
hvg.hu
Felmérések szerint legalább 80 ezer kis- és középvállalat szeretne önálló honlappal megjelenni a weben, de eddig egy Facebook profilnál még a legmerészebbek sem jutottak tovább. Pedig a honlapra vágyó kkv-nak pár kattintásnyira van a megoldás.
Telekom
A termelési kapacitások bővítésére kiírt uniós pályázaton az NGM 250-500 pályázóra számított, ehelyett "pillanatok alatt" 858 jelentkező adott be anyagot. El is fogyott a pénz.
MTI
Nem csak nálunk tartják mulatságosnak az eredetileg Hitler utolsó napjait bemutató filmdráma, A bukás egyik legtragikusabb jelenetének felülírt verzióit – most a hétfőn a börzén óriásit zakózó, a dízelmotorjaival csaló VW-n viccelődnek.
hvg.hu
Elképesztő tempót diktál a Tesla, illetve az elektromos és hibrid autók piaca; a gyors növekedést az eladott darabszámok mellett az is jól mutatja, hogy az idény nyáron már ötször annyi elektromos töltőkút működött világszerte, mint egy évvel korábban.
hvg.hu
Személyes okokból távozott posztjáról hétfőn a Mol-csoport kutatás-kitermelés (upstream) üzletágának ügyvezető igazgatója, Alexander Dodds.
MTI
A Richter Gedeon Nyrt. és Palatin Technologies Inc. közös megegyezéssel felbontja a 2014 szeptemberében a bremelanotide közös fejlesztésére és forgalomba hozatalára kötött licenc- és együttműködési szerződést - jelentette be a magyar gyógyszeripari vállalat a BÉT honlapján hétfőn.
MTI
Az Air India üzemeltetheti majd a világ leghosszabb légi járatát, amely az Emirates által nemrég bejelentett Dubaj-Panamaváros útvonal hosszán is túltesz.
hvg.hu
Szeptember 29-től a FilmBox HD Magyarországon új néven fut majd, FilmBox Extra HD-ként.
hvg.hu
Újabb 200 millió dollárnyi tőkét fektetett három társaság a BlaBlaCar autós közösségi szolgáltatóba - jelentette be a cég.
hvg.hu
A nyári időszakban megugrott a SZÉP-kártya használata, főleg a balatoni és a Budapest környéki vendéglátók örülhetnek.
MTI
Újranyitotta az Aldebrő-Detk térségében lévő keleti bányáját a Mátrai Erőmű Zrt. hétfőn, a területről a következő évtizedekben több százmillió tonna lignitet tervez kitermelni a társaság.
MTI
Nagy durranásnak harangozták be a Szigetközi Friss Vizet, de hamar kiderült, hogy önkormányzati tulajdonban nem képes fejlődni. A mosonmagyaróvári ivóvizet palackozó társaság ugyanis nem vehet fel hitelt, a városnak pedig nincs pénze felfuttatni a márkát, ezért csődvédelembe menekült, és csak egy új befektető menthetné meg.
Torontáli Zoltán
Bár a kormány teljesen kihagyni nem tudja a bankokat az uniós pénzek szétosztásából, a jövőben ezt a feladatot a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) látja el, és a hitelintézetek megbízási díjért cserébe csak az infrastruktúrát adják majd. Tavasztól 400 úgynevezett MFB-pont jön létre.
hvg.hu
A munkavállaló munkahelyi balesetet szenvedett próbaidő alatt, beleszámít-e a próbaidőbe a táppénzen töltött idő?
hvg.hu
A cégeknél előszeretettel dobálóznak olyan adatokkal, amelyek az elért eredményeket hivatottak kifejezni, azonban a semmitmondó számokkal összeállított grafikonok nem ösztönzőek. A teljesítménymutatókat a legtöbb cég rosszul használja, pedig azok segíthetnének hatékonyabbá tenni a munkát. Mutatjuk hogyan.
Kertész Attila Mihály
Mi a közös az SAP, a Michelin, a Daimler, a Deutsche Post, a Google, a Magyar Telekom és közel egy tucat globális multicég esetében, ha a menekültekről van szó?
hvg.hu
Boszniában tudják, hogy ha életképtelen az ország büszkesége, hogyan lehet újra felszállni. Új céget hoz létre egy német vállalat, az államot nem engedi be a cégbe, nemsokára elindulnak 2 géppel.
hvg.hu
Hatezer ember hivatásossofőr-képzését finanszírozzák Orbánék. Részben uniós pénzből.
MTI
440 embernek adnak majd munkát, jövőre indul be a gyár.
MTI