Felszámolják a világ legősibb monopóliumát
A kínai kormány megszünteti a só állami monopóliumát, amit több mint 2000 éven át, a Han dinasztia óta mondhatott magáénak.
A kínai kormány megszünteti a só állami monopóliumát, amit több mint 2000 éven át, a Han dinasztia óta mondhatott magáénak.
hvg.hu
Gyakorlatilag ingyenes cégalapítást kínál több internetes hirdetés is, amikről azonban kattintás után kiderül, hogy valójában csak a törzstőke befizetésének halasztásáról van szó. Ráadásul súlyos korlátozásoknak kell eleget tennie a tulajdonosoknak.
hvg.hu
Még mindig özönlenek a kérdések a munkáltatói lakáshitel-támogatással kapcsolatban az Adózóna.hu szakértőihez.
hvg.hu
Továbbra is az európai törvényhozók célkeresztjében van a Google, a Financial Times beszámolója szerint a társaság verseny-ellenes tevékenységét a cég feldarabolásával számolnák fel.
hvg.hu
Az egyetlen baj a pattogatott kukoricával, hogy sosem pattog ki az összes szem, amik aztán könnyen a fogai közé ragadnak, vagy a torkán akadhatnak. Egy keramikus azonban megoldást talált a frusztráló problémára.
hvg.hu
A dinasztikus családi cégeknek köszönhetik a fejlődő országok gazdasági lendületüket, ahol az elkötelezettségnek nagy szerepe van abban, hogy a hasznot nem emésztik fel a részvénytulajdonosok.
hvg.hu
Beteheti a lábát Montenegróba a Wizz Air fapados légitársaság.
unknown
A kudarcról mint egy tanulási folyamat elkerülhetetlenül szükséges láncszeméről ritkán hallani, pedig az induló vállalkozások 80%-a megbukik. A kudarckonferencián sikeres vállalkozók vallanak kezdeti botladozásaikról.
hvg.hu
Jordániai befektető érdekeltségében lévő céget minősített stratégiailag kiemelt vállalattá a magyar kormány – írta a napi.hu. A portál szerint négycsillagos Zara Continental Hotel tulajdonos-üzemeltetőjének jelentős devizahitel-tartozása van, szállítóinak is közel egymilliárd forinttal adós.
hvg.hu
Ennyi volt ugyanis a skandináv régió legnagyobb tech versenyének fődíja.
hvg.hu
Beosztják az idejüket, fegyelmezettek, tanulnak, kitartóak - 15 dolog, ami a sikeres emberekben közös.
hvg.hu
Emberi salakanyagból és ételhulladékból állítják elő azt a biometángázt, ami a Bristol – Bath útvonalon közlekedő buszt hajtja.
hvg.hu
Nyílt levélben hívta meg az INA hat szakszervezete Zoran Milanovic miniszterelnököt egy hétfőre szervezett zágrábi nagygyűlésre, ahol az ország és a dolgozók érdekeit akarják megvédeni - írta a Jutarnji List horvát napilap pénteken.
MTI
Öt magyarországi bankot szándékoznak eladni a tulajdonosai, legalábbis így tudja Simonyi Tamás, a KPMG tanácsadó cég szakértője, aki a napi.hu-nak adott interjút. Szerinte az állam mellett más vevők is megjelenhetnek, például az OTP Bank, a K&H, az Unicredit vagy akár az Erste is.
hvg.hu
Hivatalosan valamivel az átlag alatti mennyiséget, és átlagosan jó minőséget hozott az idei szüret Tokaj-Hegyalján, de van, akinek csak tizedannyi bora lesz, mint amire szeptember elején számított. A nagy borrégiós átalakításra fókuszáló Tokaj Kereskedőházat az ecetes rothadáson túl más problémák is nyomasztják.
Fenekestül forgatná fel az eddig ismert temetkezési hagyományokat az a cég, amelynek lebomló anyagból készülő urnáiba egy fának a magját helyezik el, hogy az elhunyt egy erdő "oszlopos tagjaként" kezdhessen új életet.
hvg.hu
December 5-én hirdet ítéletet az első fokú bíróság abban a perben, amelyet az OTP Bank indított a magyar állam ellen a devizahitel-szerződések ügyében.
MTI
Bélgázait kontrollálni képtelen télapóval és ádáz kislányokkal támad egy meghökkentő brit reklám, amely egy viccnek látszó terméket, a Poo-pourri nevű természetes vécéillatosítót népszerűsíti. Vigyázat, altesti humor!
hvg.hu
Újabb területre figyelt fel az állam, ahonnan pénzt lehetne elvonni. Március végéig regisztráltatniuk kell az üzemeltetőknek az ital- és ételautomatákat, darabjukat 30 ezer forintért. Szakmai vélemények szerint lehúzhatják a rolót, ha marad ez a szabályozás, ugyanis ekkora költségnél nem igazán éri majd meg üzemeltetni a gépeket.
hvg.hu
A közkeletű vélekedéssel szemben nem igaz az, hogy a munkaerőpiacon egyre nagyobb arányban jelen lévő Y nemzedék tagjai – azaz az 1980 és 2000 között születettek – jelentősen különböznének az idősebb generációktól. A brit Oxford Economics kutatóintézet és az SAP német üzleti szoftverfejlesztő és szolgáltató valószínűleg komoly vitát kiváltó felmérése szerint ugyanis az Y nemzedékhez tartozók számára sem a munka és magánélet közötti ideális egyensúly elérése a legfontosabb, hanem az, hogy megfelelő fizetést, illetve kompenzációt kapnak-e.