Mától a nemzeti trafikosoké a világ
Több mint 5000 nemzeti dohánybolt nyílik meg, július 15-től pedig már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon.
Több mint 5000 nemzeti dohánybolt nyílik meg, július 15-től pedig már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon.
A Huawei több mint 180 kereskedelmi LTE- (Long Term Evolution-) hálózat fejlesztésére kötött szerződést 2013 májusáig világszerte, és 85-öt állítottak már üzembe - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
Az innováció fővárosává vált a nyár első hónapjában Budapest, szinte egymást érték a legújabb fejlesztéseket, illetve a hazai startup-világ színe-javát és lehetőségeit bemutató rendezvények. Az elmúlt években érezhetően megpezsdült a kezdő technológiai vállalatok piaca nálunk is, számos ígéretes újításról érkezik hír, és a jó ötletek finanszírozása is egyre inkább megoldható.
Al Huffington Post Maghreb néven indul a Huffington Post afrikai kiadása.
Az orosz Lukoil-csoport egyik leányvállalata megvásárolja az OMV kenőanyag-üzletágát - jelentette be pénteken az osztrák cég.
Több mint egymilliárd forintos projekt keretében fejleszti a LED-alapú világítástechnikai részlegét a Philips IPSC Tamási Kft. – közölte a cég.
Több mint 40 év után visszaköltözik szülőhazájába, Svédországba az Ikea tulajdonosa, Ingvar Kamprad. A világ egyik leggazdagabb embere azért döntött így, mivel közelebb szeretne lakni családjához, illetve régi barátaihoz. A 87 éves Kamprad a négy évtized háromnegyedét Svájcban töltötte, ahová a svédországi magas adók miatt távozott.
Új bérleti szerződést írt alá az Orco Property Group a Váci1 épületére. A bérlő, a Leman-Line Kft., a Michal Negrin márkaüzletét nyitja meg a Váci utcában. A különleges divatékszereket, alkalmi ruhákat, kiegészítőket és dekorációs tárgyakat készítő márka, a ma oly kedvelt vintage stílus vezető képviselője.
Elkészült az osztrák Donau Chemie AG (DC) új magyarországi beruházása, egy kazincbarcikai vegyipari üzem. A 6,4 millió eurós beruházás a tervezett költségkeretek között maradt, és az első kiszállítások már júliusban megkezdődhetnek – tájékoztatta a hvg.hu-t Franz Geiger, az osztrák cég vezérigazgatója.
Július közepén országos vizsgálatsorozat indul a dohánykereskedelem ellenőrzésére – tudta meg a Magyar Nemzet az adóhatóságtól. A korábban cigarettát árusító boltokat, kocsmákat, szórakozóhelyeket is érintő ellenőrzések július 15-e után kezdődnek.
A Nike profitja 22 százalékkal nőtt üzleti évének utolsó negyedében, elsősorban észak-amerikai értékesítésének a bővülésére, ami ellensúlyozta a gyenge eladási adatokat Európában és Kínában.
Egyebek mellett a minimális rezsióradíj meghatározásával, valamint a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működtetésével is arra ösztönzi a kormány az építőipar szereplőit, hogy tisztességesen tevékenykedjenek. A 2013-ra érvényes minimális építőipari rezsióradíj mértékét is meghatározó BM-rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
A Zwack Unicum Nyrt. 1,444 milliárd forint adózott eredményt ért el az elmúlt üzleti évében, ez mintegy 250 millió forinttal, mintegy 15 százalékkal kevesebb a bázisadatnál, azaz a megelőző üzleti évben elért 1,696 milliárd forint adózás utáni nyereségnél.
Többségi tulajdont szerzett a világ egyik legnagyobb luxuscikk-csoportja, a LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton a milánói Pasticceria Confetteria Cova luxuskávézóban és cukrászdában - közölte a vásárló csütörtökön.
Újra lesz rádiójuk a kaposváriaknak, jövő hétfőn a 91,2 MHz-es frekvencián megkezdi adását a Rádió Most Kaposvár – közölte a rádió tulajdonosa, a Most Médiacsoport.
Nem zavarja a nehéz gazdasági helyzet a nagy nemzetközi márkákat abban, hogy bővítsék gyári outlet üzleteiket a biatorbágyi bevásárlófaluban. A német Mustang Jeans kétszeresére növelte boltja területét, míg az olasz Geox cipő egyenesen a kelet-közép-európai régió legnagyobb gyári outletét nyitotta meg idén tavasszal. A legújabb fejlesztést az Olymp jegyzi, akik egy új márkát is hoztak a magyar piacra. A bizalom indokolt: az értékesítés volumene jelenleg 3,27 százalékkal múlja felül a tavalyi eredményeket a Premier Outletben, míg az átlagos költés 4,48 százalékkal javult.
Az Auchan Magyarország Kft. kúthálózata tavaly mintegy 40 milliárd forintos forgalmat ért el. Idén 5 százalékot meghaladó forgalomnövekedésre és egyre több vásárlóra számítanak - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön. Az áruházlánc idén újabb benzinkutat nyit Budakalászon, amellyel a cég töltőállomás-hálózata 11-re nő.
Kitűnő üzletembernek bizonyult az ismert tévés műsorvezető-producer Hajdú Péter, hiszen vállalkozása, a Frizbi Entertainment Kft. bőven több mint félmilliárd forinttal tudta növelni bevételeit az elmúlt két évben. A showman érdekelt az energiaital-, a fesztiválszervező és a szépségiparban is, ahol igazi nagymenőkkel üzletel.
Meglepően jónak tartják a csütörtökön publikált március-májusi munkanélküliségi adatot az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint a foglalkoztatottság növekedését továbbra is elsősorban a közmunkaprogramok okozzák, ugyanakkor némi javulás feltételezhető a versenyszférában is.
Gyenge gazdasági eredményei miatt legkevesebb félezer főt küld el az IBM a szárazföldi kínai munkavállalói közül – írta több kínai hírportál is csütörtökön.