HVG

Bővül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellüldöző fegyvertára a versenytörvény múlt héten elfogadott módosítása nyomán. A jelek szerint a hivatalnak szüksége is van újabb munícióra, hiszen a látványosan végigkutatott építő- és útépítő vállalkozások megabírságai után ritkultak a GVH által feltárt kartellügyek. Míg 2004-ben - alapvetően a sztrádakartell rekordbírsága miatt - több mint 8 milliárd, 2007-ben már csak 1 milliárd forint kartellbírságot rótt ki a versenytanács. Nagyobb kapása tavaly decemberben akadt, amikor a Magyar Posta Zrt. és a Magyar Lapterjesztő Zrt. kölcsönös meg nem támadási szerződése zárult 468-468 millió forint bírsággal (HVG, 2007. december 1.).

Saját, esetleges értesülésein kívül a hivatal 2003 óta próbál belső információkhoz jutni, ezért az úgynevezett engedékenységi politikával ösztönzi a megállapodás résztvevőit az összejátszások önkéntes feltárására. A szövetségesek feldobása az Egyesült Államokban és az Európai Unióban nagyüzemi méretű, ám Magyarországon a külföldi versenyhivatalok életét megkönnyítő politika gyakorlatilag nem hozott eredményt. Már csak azért sem, mert a GVH által garantált bírságmentesség az ügy folytatásában, a bírósági eljárás során már nem védte a társait feldobó informátort. A szeptembertől hatályos módosítás ezt úgy oldja meg, hogy az eddig a hivatal közleményeként létező mentességet törvénybe emeli, így garantálja a büntetés megúszását a kartellről elsőként bizonyítékot szolgáltató vállalkozás és annak vezetői számára. A tét nagy, hiszen a bírságplafon az előző évi árbevétel 10 százaléka lehet, a kartellezésen kapott vezető pedig az új szabály szerint két évig nem tölthet be hasonló tisztséget gazdasági társaságnál, hacsak nem tudja bizonyítani, hogy nem vett részt a megállapodásban, illetve ellenezte azt. A bűntársait feladó cég a GVH elmarasztaló határozata alapján indított kártérítési perben is előnyt élvez: csak akkor kell fizetnie, ha a többi vétkesnél már a végrehajtó sem találna vagyont.

Elvileg a bírságnál is nagyobb visszatartó erő lehet a kartellek okozta károk miatt indított kártérítési per. A megállapodások árfelhajtó hatásából adódó kárt a GVH egy korábbi becslésében négy év alatt a húsz legnagyobb felderített ügy esetében 64-142 milliárd forintra tette, a felderítetlen kartellekkel együtt a teljes társadalmi kárt pedig több mint 300 milliárdra. Más kérdés, hogy az állami megrendelők a versenytanács elmarasztaló határozata birtokában eddig vonakodtak bírósághoz fordulni. A jelenleg folyó legnagyobb kártérítési per - amelyben a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. 32 milliárd forint feleslegesen kifizetett közpénzt követel vissza öt útépítő cégtől - azon áll vagy bukik, hogy az állami megrendelő be tudja-e bizonyítani, valóban ekkora túlszámlázás történt-e. Ez pedig elég fogós feladat, hiszen az idevágó információk az útépítőknél vannak. Az idén szeptember után kezdődő ügyekben a felperes már könnyebb helyzetbe kerül, mivel a bizonyítási teher a kartellezőn lesz. A versenytörvény bevezeti ugyanis a vélelem intézményét, és kőkemény kartellek esetében kimondja, hogy a versenykorlátozó megállapodás árfelhajtó hatását 10 százaléknak kell tekinteni. Vagyis ha nem akarnak fizetni, az összejátszó cégeknek kell bizonyítaniuk, hogy megállapodás nélkül sem lett volna alacsonyabb az általuk alkalmazott ár. A 10 százalékos mértéket nemzetközi vizsgálatok adataira és egyes külföldi versenyhivatalok gyakorlatára alapozta az előterjesztő igazságügyi tárca; ez az alsó határa a GVH által a nemzetközi statisztikák alapján becsült 10-49 százalékos kartellfelárnak. Ha a felperes nem elégszik meg a 10 százalékkal, neki kell bizonyítania a túlszámlázás mértékét.

A módosítással árnyaltabbá válik a fúziókontroll vizsgálata, a versenyhivatal az erőfölényteszt helyett az Európai Bizottság (EB) által 2004 óta használt versenyhatástesztre tér át szeptembertől. Ezen az alapon találta aggályosnak az EB a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Rt. gázüzletágának eladását az E.On Ruhrgas International AG-nek (HVG, 2005. július 9.). Azt nem lehetett feltételezni, hogy a Mol gáz-nagykereskedelmi erőfölényére alapozva az E.On a kiskereskedelmi piacon is erőfölénybe kerül, de az EB úgy látta, az integrált vállalkozás nagykereskedelmi erőfölényével élve képes lehet arra, hogy a kiskereskedelmi versenytársak költségeit növelje. Ezzel pedig áremelkedést idézhet elő, ezért csak bizonyos feltételekkel engedélyezte az ügyletet (HVG, 2006. január 21.).

A jelenlegi szabályok szerint a GVH-nak engedélyeznie kell két vállalkozás összefonódását, ha az nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony versenyt. Az árbevétel-alapú piaci részesedések azonban nem feltétlenül jellemzik jól az erőviszonyokat. Ha például a piac második és harmadik legnagyobb szereplője egyesül, nem feltétlenül válik piacvezetővé, de előfordulhat, hogy egyesülésükkel komoly versenytárs esik ki a csatasorból, ami csökkenti a riválisokra nehezedő versenynyomást, így végeredményben az árak emelkedéséhez vezet. A GVH figyelmét a HTCC-Matel-fúzió irányította erre a kérdésre, aminek következtében az üzletiinternet- és adatkommunikációs piac négyről háromszereplősre zsugorodott. Árbevételük alapján a két cég együttes piaci részedése valamivel 25 százalék feletti, amivel meg sem közelítik a piacvezető Magyar Telekomot, vagyis erőfölény nem jöhetett létre - ilyen alapon nem gördíthetett akadályt a fúzió elé a GVH. Ennél a határozatánál még nem vehette figyelembe azt, hogy a Matel kiesésével jelentősen változik-e a versenyhelyzet például az ezen a piacon jellemző beszerzési tendereken.

Vitéz F. Ibolya