Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Deloitte hálózatához tartozó Erdős és Társai Ügyvédi Iroda kihámozta a Munkaügyi Hivatal ellenőrzési tervéből, hogy melyik szektor cégei számíthatnak összehangolt, célzott munkaügyi ellenőrzésekre, amelyek során akár tízmilliós bírság is kiszabható.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága tavaly év végén tette közzé a 2015-ös évre vonatkozó országos hatósági ellenőrzési tervét, ami alapján idén kiemelt figyelmet szentel a faipar, valamint az egészségügyi és mezőgazdasági ágazat vizsgálata. De nagyszámú munkaügyi ellenőrzésre számíthatnak a személy- és vagyonvédelem területén, valamint az építőiparban működő foglalkoztatók is.
„A tervek szerint idén március-áprilisban a munkaerő-kölcsönzés szabályainak vizsgálatára fókuszál majd a munkaügyi felügyelőség. A vállalkozásoknak célszerű fokozottan figyelniük a munkaerő-kölcsönzés keretében alkalmazott munkavállalók munkaszerződéseinek szokásostól eltérő tartalmi követelményeinek (pl.: kölcsönzési cél, kikölcsönzés időtartama, nyilvántartási szám megjelölése, továbbítás tilalma) szabályos rögzítésére a szerződésekben. Az ellenőrzések során ugyanis a hatóság kérheti a munkavállalónak a kölcsönbeadó által átadott, a kikölcsönzést megelőző írásos tájékoztató bemutatását, és vizsgálhatja annak tartalmát is (pl.: kikölcsönzés kezdete, a munkavégzés helye, munkarendje)” – mondja Dr. Szarvas Júlia, a Deloitte Legal hálózathoz tartozó ügyvédi iroda munkatársa.
A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a nyári időszakban idén is a foglalkoztatás alapvető szabályainak érvényesülését vizsgálja majd kiemelten a munkaügyi felügyelőség. Vagyis a munkaszerződés vagy bejelentés nélküli feketefoglalkoztatás, illetve a munkabérekre vonatkozó rendelkezések betartása lesz majd a hatóság célkeresztjében. Az ellenőrzési terv szerint 2015 októberében és novemberében a szabadságra vonatkozó előírások betartása kerül a munkaügyi ellenőrzések középpontjába. Itt különösen fontos a munkaadók részéről a szabadságigények bejelentésére és a szabadságok kiadásának közlésére vonatozó határnapok megtartása, a rendelkezésre álló éves szabadság megváltásával szembeni korlátozások megfelelő alkalmazása, illetve a szabadnapok esedékesség évét követő kiadásának pontos nyilvántartása is.
A munkaügyi felügyelők által feltárt rendellenességek bizonyos esetekben kötelezően bírsággal büntetendők, amelynek összege harmincezer forinttól tízmillió forintig terjedhet. A bírságok megelőzhetők egy szakszerűen végrehajtott munkaügyi átvilágítással, vagyis „önvizsgálattal”, amely nem csak az ellenőrzések előtt, hanem azokat követően is hasznos lehet, hiszen segít felkészülni az esetleges utóellenőrzésekre is.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A tibeti buddhizmus jövője a tét a dalai láma utódjának kiválasztása körüli harcban. Kína maga döntene, hogy legalizálja Tibet 75 évvel ezelőtti megszállását, s az ügyből presztízskérdést csinál Peking.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.