Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Déli Gyógyszertáron hetek óta lakat van már tulajdonjogi vita miatt, és az InfoRádió értesülése szerint ez most már így is marad.
Januárban derült ki, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi-Intézet az új gyógyszertári szabályozás miatt hatósági eljárással 30 napra felfüggesztette a Déli Gyógyszertárban a gyógyszerforgalmazást. A tulajdonosok január elsején nem tudták ugyanis a társasági szerződéssel igazolni, hogy a tulajdonjog több mint ötven százalékban gyógyszerészé.
Az új szabályozás értelmében január elsejéig minden közforgalmú gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban gyógyszerészhez kellett kerülnie a többségi tulajdonnak. A Déli esetében az ND Invest Kft. és a gyógyszertárat vezető személyi jogos gyógyszerész nem tudott megegyezni egymással. Ennek az lett a következménye, hogy lakat került a főváros egyik legrégebbi és legforgalmasabb patikájára.
Az InfoRádió csütörtökön, több forrásból úgy értesült, hogy a többségi tulajdonos továbbra sem tudott megegyezni a gyógyszertárat vezető személyi jogos gyógyszerésszel, így a patikát végleg bezárják.
Korábban az atv.hu írt arról, hogy a Déliben az átadandó tulajdonrészt mindkét oldal a saját családjuk egyik gyógyszerész tagjának szerette volna. A személyi jogos gyógyszerész a fiának akarta a tulajdonrészt, de a tulajdonos a saját feleségének ajándékozta volna azt. Az erről szóló szerződést azonban a személyi jogos gyógyszerész nem írta alá, és a január 31-i határidőig sem tudtak megegyezni.
A Déli Gyógyszertár 1887 óta működött.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A tusványosi vátesz megint újraálmodta a jövőt, de közben saját magával is vitába keveredett – rögzíthetjük, ha szembeállítjuk a miniszterelnök hétvégi geopolitikai jóslatait korábbi világmegfejtéseivel. Ez beárazza világháborús riogatását, nagystratégiai ígéreteit és a jobboldalon magasztalt jövőbelátó képességeit.