Átverhette a Fidesz az ÁSZ-t a 2010-es kampánnyal

Simicska Lajos cége megdöbbentően olcsón számította meg a Fidesznek a plakáthelyeket 2010-ben. De ez még nem minden, a 24.hu birtokába jutott elszámolás szerint a későbbi kormánypárt a valós összeg egyharmadát jelentette az Állami Számvevőszék felé.

  • hvg.hu hvg.hu
Átverhette a Fidesz az ÁSZ-t a 2010-es kampánnyal

Harmadakkora összeget jelentett a Fidesz az Állami Számvevőszéknek a 2010-es kültéri kampányráfordításokról, mint amekkora a Simicska Lajos tulajdonába tartozó Mahir Cityposter számláján landolt – értesült a 24.hu.

A Simicska-cég a szerződés alapján plakát- és citylightkampányt szervezett a későbbi kormánypártnak. A lap megszerezte az elszámolást, amely alapján

a Mahir szélsőségesen olcsón számította a Fidesznek a hirdetési helyet.

A 4700 darabos óriásplakát-kampányért mai listaáron 1 milliárd forintot is elkérhetnének, de a Fidesz papíron 23 millió forintot fizetett Simicska cégének csak áprilisban, és csak plakátokra. Legalábbis ennyit jelentett a Fidesz a kampányköltéseket ellenőrző Állami Számvevőszéknek, ám 2010. márciusban és áprilisban a valós összeg 98,2 millió forint volt a plakátok kihelyezésével, átragasztásával és javításával együtt.

A választások után a Fidesz kampánykiadási elszámolást adott ki, amelyben azt állította, hogy a törvényeket betartva 404 millió 721 ezer forintot költött a választási kampányban. Ezzel éppen alatta maradtak a törvény alapján kalkulált 404 millió 838 forintos keretnek. A részletes elszámolás plakát rubrikájában, amely a teljes kültéri hirdetési területre vonatkozott az ÁSZ-nál, 35 millió 682 ezer forintot tüntetett fel a Fidesz. Ez 63 millióval kevesebb, mint a ténylegesen kiszámlázott költség.

A részletesebb elszámolásból azonban az derül ki, hogy a „plakát” rubrikában, amely az ÁSZ-nál a teljes outdoor hirdetési területet magában foglalta, mindössze 35 millió 682 ezer forintot tüntetett fel a párt, ami lényegében a harmada az amúgy is nagyon jutányosan számlázott közterületi költségeknek. 63 millió forintnak nyoma veszett.

A 4700 óriásplakát mellett a választás későbbi nyertese 3-4 ezer oszlopon és citylighton is hirdetett,

ez akkora dömping volt, amit az összes többi párt együttesen nem tudott hozni. Az ÁSZ-nak leadott jelentés szerint azonban mégis a Fidesz költött a legszerényebben az összes párt közül.

Az MSZP 70, az LMP 106, a Jobbik 77 millió forintos kültéri hirdetési költséget számolt el.

A Jobbikot célzó plakátháború elmúlt heteiben a Fidesz többször arra hivatkozott, hogy gazdálkodásukat az ÁSZ ellenőrizte és törvényesnek találta.

Az ÁSZ választások utáni jelentéseiben rendszeresen megjegyezte, hogy a kampányfinanszírozással kapcsolatos jogszabályok meggátolják a felhasznált pénzek teljes átláthatóságát.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.