Mégis mit jelent a 996?

Aki Kínában él, az jól tudja: meló reggel kilenctől este kilencig megállás nélkül - hat napon keresztül egyfolytában. Vasárnap elvben kialhatnák magukat, de van olyan munkaadó, aki az ünnepnapon is berendeli a család nélkül élő fiatalokat, ha van valami sürgős munka. Például rendelés érkezik külföldről: Amerikából, Ausztráliából vagy Európából. Mindezt mégis mennyiért? Li az internetes kereskedőcégnél 3500 jüant keresett- ez körülbelül 560 amerikai dollárt jelent. Ez mindenütt Kínában szép fizetésnek számítana, de Sanghajban nem. Ott ugyanis egy kis lakás bérleti díja a külvárosban a duplája ennek az összegnek. Li tehát három sorstársával osztozik a kis lakáson, amelyből körülbelül másfél óra alatt juthat el a munkahelyére. Vagyis a 12 órás munkanap az utazással együtt 15 órán át tart.

Így aztán a fiatal Li hiába éldegél Sanghajban, mert a nagyváros óriási kínálatából nem profitál szinte semmit sem. Se ideje, se pénze nincsen rá. Perspektívája sincs, hiszen egy vidéki egyetemen szerzett angoltanári diplomát, melyet semmire sem tartanak manapság Sanghajban. Ha informatikus lenne, akkor jó tárgyalási pozícióban alkudozhatna a munkaadókkal, de így teljesen ki van szolgáltatva. Évfolyamtársainak többsége munkanélküli.

Nagyon nehéz ezt elviselni a kis császároknak, ahogy Kínában az egyke fiúkat nevezik. Őket a család borzasztóan elkényezteti, és így fontos embereknek érezhetik magukat szűkebb pátriájukban. Csakhogy Sanghajban mindez senkit sem érdekel. A nagy multicégek, ahol nem ilyen végtelenül hosszú a munkaidő és a fizetés is jobb, műszaki képzettségű fiatalokat keresnek, és nem bölcsészeket. A nagy kínai vállalatok, mint a Huawei vagy a Tencent éppúgy meghajtják a fiatalokat, mint a kis internetes kereskedőcégek, de jobban fizetnek. Ezen kívül ott van perspektíva is. Dehát ezek a kínai óriások  is műszaki diplomát kérnek.

A munkaadóknak mindenképp résen kell lenniük, mert az új nemzedék nem fogadja el azt, ami az apák és nagyapák nemzedéke számára természetes volt. Mao elnök idején a kommunizmusért kellett hosszú időt bent tölteni a munkahelyen- még akkor is, ha nem sok értelme volt. A fizetés pedig 20-30 dollár volt havonta. Aztán jöttek Teng Hsziao-ping reformjai: sokat kellett dolgozni, de legalább volt értelme. Ma már Kínában több mint 400 millió ember számít középosztálybelinek, akinek a keresete meghaladja az évi 10 ezer dollárt. Javarészük a Sanghajhoz hasonló nagyvárosokban él, ahol a vidékről érkező fiatalok gyakran találjak szembe magukat megoldhatatlan problémákkal. Nem elég ugyanis, hogy a munkaidő napi 12 óra, és a tömegközlekedés rettentően túlzsúfolt, de a vidékiek nem juthatnak hozzá az ingyenes egészségügyi szolgáltatásokhoz, ami a városiaknak alanyi jogon jár. Ugyanez a helyzet az óvodák és iskolák esetében is: csakis a drága magániskolák jöhetnek szóba, mert az ingyenes állami szolgáltatásra csak a helyi lakosok jogosultak.

Így nem csoda, hogy Li kiábrándult álmai városából, Sanghajból. Jelenleg szűkös megtakarításaiból éldegél, és azon gondolkodik, hogy kivándorol. Mégis hova?- tudakolta a BBC riportere Sanghajban. A Fidzsi szigeteken szeretnék dolgozni az idegenforgalomban- válaszolta a törekvő kínai ifjú, akinek elege volt a 996-ból vagyis abból, hogy hat napon át 12 órát kell melózni valamivel több mint 500 dollárért a kínai gazdaság központjában, Sanghajban.