Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Számtalan esetben fordul elő, hogy a szerződni kívánó felek nem tudnak különbséget tenni a foglaló és az előleg között, ami akár súlyos károkat is okozhat nekik.
Egyáltalán nem mindegy, hogy egy szerződésben előlegről vagy foglalóról állapodnak meg a felek – mutatta be az Adózóna. Ha a szerződés teljesül, a foglaló vagy előleg címén átadott összeget bele kell számolni a vételárba. Az előleg és a foglaló között az ügylet meghiúsulása esetén van meghatározó különbség.
Az előleg a szerződés meghiúsulása esetén is visszajár a vevőnek, így nincs biztosítéki, szankciós jellege, inkább egy jelképes értékű előre fizetés. A foglaló kizárólag akkor jár vissza, ha a szerződés teljesítése olyan okból hiúsul meg, amelyért egyik fél sem felelős (például egy természeti katasztrófa kárt okozott az ingatlanban), vagy mindkét fél felelős.
Az előleg összegének megállapítása teljes mértékben a felekre van bízva, jogilag nincs korlátozva a mértéke. A foglaló összege is alapvetően a felek megállapodásától függ, a gyakorlatban leginkább a szerződési érték 10 százalékának megfelelő foglalót szoktak alkalmazni.
Érdekesség, hogy az előleget – a foglalóval szemben – a hatályos polgári törvénykönyvünk nem is szabályozza.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.
Újabb hétvége, újabb késő vonatok a Balatonnál.