Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Balásy Gyula cégei a Rózsadombon készítik majd az új kampányokat.
Egy korábban panziónak használt, rózsadombi épületbe költöznek a kormányzati propaganda kiszolgáló cégei – írja a 24.hu.
Balásy Gyula, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. tulajdonosa tavaly ősszel vásárolt meg egy II. kerületi 1800 négyzetméteres telket a rajta álló 800 négyzetméteres házzal a Felső Zöldmáli úton. Az épület eredetileg egy 15 szobás szálló volt, amit azóta irodaházzá alakítottak át. A munkálatok még nem fejeződtek be teljesen, de a lap úgy tudja, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak dolgozó cégek munkatársai már hetekkel ezelőtt beköltöztek az ingatlanba.
A New Land Media éves forgalma fél évtized alatt 570-szeresére nőtt. 2018-ban 52,2 milliárd forint folyt át a cégen. Balásy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal egyre növekvő megrendeléseinek köszönhetően tavaly már 6,3 milliárd forintot tehetett zsebre osztalékként, ami havi fizetésre átfordítva azt jelenti, hogy minden hónapban 525 millió forintot keresett.
A Balásy-cégek többek között olyan kampányokat vezényeltek le, mint az Állítsuk meg Brüsszelt!, ők dolgoztak a Nemzeti Konzultációt és a Családok Évét népszerűsítő akción, idén pedig a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert megjelenítő kampányon, illetve a családvédelmi akciótervet reklámozó anyagokon.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.