Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Több olvasónkat foglalkoztatja a kérdés, vajon mire számíthat, ha a koronavírus-járvány terjesztésétől való félelmében önként karanténba vonul, vagy esetleg hatóságilag elrendelt karanténba zárják. Felhívtunk két jogászt és tisztáztuk a lehetőségeket.
Bár sokan tünetmentesen érkeztek haza Észak-Olaszországból, vagy még csak nem is a fertőzött terület közelében jártak, mégis úgy döntenek, hogy a hazatérésüket követő két hetet – az egyelőre még nem teljesen átlátott fertőzésveszély miatt – önkéntes házi karanténban töltik. Akikkel mi beszéltük, azoknak a munkája és a főnöke is engedi ezt a fajta rugalmasságot.
Azoknak sem reménytelen a helyzetük, akik – féltve a kollegák egészségét – nem tudnának home officeban dolgozni, viszont az elővigyázatosság miatt nem akarják elégetni az éves szabadságuk felét. A fizetés nélküli szabadság is egy lehetőség – de ezt nyilván szintén kevesen választanák önként.
Viszló László munkajogász a hvg.hu-nak azt mondta, a Munka Törvénykönyve lehetőséget ad arra, hogy a dolgozó – a munkaadó engedélyével – mentesüljön a munkavégzés alól, és ezért még pénzt is kapjon. A Munka Törvénykönyve ezen a ponton rugalmas: kettőjük megállapodására bízza a felmentés alatt járó összeget, ami a fizetésének nullától száz százalékáig bármi lehet.
A főnök azonban nem köteles a kérést teljesíteni: az ő mérlegelési lehetősége is szabad, sok szempontot kell mérlegelni – mondja Viszló. A másik oldal is érdekes: vajon a főnök – saját maga vagy a többi dolgozó érdekeit nézve – utasíthatja-e az Észak-Olaszországból hazatért dolgozóját arra, hogy maradjon otthon két hétig.
Arra jogszerűen nem kényszerítheti a dolgozót, hogy menjen szabadságra, az egy más kérdés, hogy olykor ez megtörténik.
A nyári, vagy más, időszakos leállásra létezik az úgynevezett állásidőre helyezés fogalma, ami alatt a dolgozót a teljes alapbére megilleti. A törvény az "elháríthatatlan külső okot" kivételként nevesíti, a mostani helyzet pedig pont ilyen. Itt a feleknek kellene megállapodnia – mondja a munkajogász.
Nagyobb cégeknél a kollektív szerződésben térnek vagy térhetnek ki arra, hogy ha a munkáltató kérésére nem kell bemenni dolgozni, azért járjon-e díjazás, és ha igen, mennyi.
Viszló eggyel továbbgondolva a problémát azt mondja, ezt a terhet nem lehet automatikusan egy az egyben a munkaadó nyakába varrni, hiszen egy kis és középvállalkozás csődbe is mehet, mert nincs bent elég ember, és még az otthon lévők bérét is fizetnie kell.
Ahogy a főnök mérlegelheti, hogy a koronavírus miatt elengedje-e a dolgozót, úgy a dolgozó is visszautasíthatja a főnök kérését, ha itt csak a vírustól való félelemről van szó.
Ha ugyanis valaki fertőzött, az már egy egészen más helyzet, akkor be sem teheti a lábát a közösségbe, és akkor táppénz jár neki – hangsúlyozza Viszló. Az önkéntes karanténra – mikor csak a betegség terjesztésétől való félelem motivál az otthon maradásra – viszont nem jár táppénz: ezt még a hét elején magyarázta a hvg.hu-nak Békássy Szabolcs háziorvos.
Orvosként nem írhatja ki azt az embert, aki félelemből, vagy önként vállalt karanténban maradna otthon: táppénzpapírt csak meglévő betegségre adhat ki, ha valaki emiatt otthon maradna, azt a főnökével kell megbeszélnie.
Egyértelmű a helyzet annál, aki a betegség vagy annak gyanúja miatt karanténban van, ő ugyanis valamilyen juttatást kap, még akkor is, ha nem beteg, csak lezárták a települést, ahol él.
A hvg.hu-nak Oláh Zsófia ügyvéd azt mondta, a karanténnak több fajtája van, az egyik a járványügyi zárlat. Ezt is a tisztifőorvos rendeli el, aki értesíti az üzemorvost, melynek végén a dolgozót keresőképtelen állományba helyezik. Ilyenkor táppénzt kap, ám ha közben megbetegszik, átkerül betegszabadságra, míg ki nem merül a kerete. Ha meghaladta, ismét táppénzre kerül.
A koronavírus járványról írt cikkeinket ide kattintva olvashatja.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.