szerző:
Windisch Judit - Dobos Emese
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Japán mellett karanténba helyezett óceánjáró, a Diamond Princess egyik magyar alkalmazottjánál kimutatták a koronavírust, amivel ő az első magyar fertőzött. Itthon még nem tudni fertőzöttről, azonban a volt tiszti főorvos szerint lehetetlen meggátolni, hogy ideérjen. A szakemberek figyelmeztetnek, nem mindenki gyanús, aki Olaszországból jött, még annak sem kell otthon maradnia két hétig, aki hétvégén a karanténhoz viszonylag közeli Milánóban járt. A jelekre azonban oda kell figyelni, hiszen elsőre nem lehet megmondani, hogy valaki náthás vagy koronavírusa van.

Koronavírus-világjárvány
Magyarországon is veszélyhelyzetet rendelt el a kormány a koronavírus-világjárvány miatt. A korábban ismeretlen kórokozó (a SARS-CoV-2) a kínai Vuhan városából terjedt el világszerte. A tüdőgyulladással járó megbetegedés (a COVID-19) néhány hónap alatt több ezer halálos áldozatot szedett, naponta ezrek fertőződnek meg. A vírus terjedésével és leküzdésével kapcsolatos fejleményeket cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

Lehetetlen meggátolni, hogy Magyarországot is elérje a koronavírus, ez bármikor ideérhet, feltéve egyáltalán, hogy még nincs itt

- mondta a hvg.hu-nak Falus Ferenc, volt országos tiszti főorvos. "Lehetnek már itthon is betegek, vírushordozók, csak még nem került kórházba olyan súlyos beteg, akinél azonosították volna a betegséget." Azt mondja, semmi baj nincs abból, ha regisztrálnak egy beteget Magyarországon, főleg, ha behurcolt esetről van szó.

Baj akkor van, ha már nem lehet követni, hogy ki a fertőzés forrása, és ő másokat is megbetegít, illetve ha egyszerre van beteg Kelet- és Nyugat-Magyarországon

- mondja Falus.

 

Olaszországban pont ez a helyzet: hétfőn még nem találták meg a "zéró forrást", vagyis azt, akitől elindult a járvány, ami az elmúlt napokban villámgyorsan terjed. Hétfő estére hét ember meghalt és több mint 200 embernél mutatták ki a vírust. Lombardia és Veneto a két leginkább érintett tartomány, ahol karantént is elrendeltek, de Emilia-Romagna, Lazio és Piemonte tartományokban is regisztráltak beteget. 

A magyar országos tiszti főorvos, Müller Cecília hétfő délelőtt arról beszélt, az olasz helyzet miatt aktualizálni kell a hazai járványügyi tervet. Erről Müller az M1 esti műsorában azt mondta, kiterjesztették az "esetdefiníciót", már nemcsak az érintett kínai tartományokból, hanem az Olaszországból és más országokból érkezőkre is összpontosítanak. Kiemelten figyelnek az olyan esetekre, ha valakinek súlyos légúti tünetei vannak és kórházi kezelést igényel, továbbá ha valaki olyan helyről érkezett, ahol valószínűsíthető a betegség terjedése és legalább egy tünete van (lázas vagy köhög).

Nem tudni, hogy az elmúlt két hétben hány magyar járt az érintett területeken, például a velencei karneválon, amit a vírus miatt pár nap után lefújtak. Csak viszonyításképp: a Magyar Utazási Irodák Szövetségének becslése szerint tavaly 10 ezer ember ment síelni Olaszországba, a KSH tavaly első negyedéves adatai szerint több mint 90 ezer magyar járt Olaszországban, és ugyanennyi olasz itt.

©

Az ellenőrzés szigorodott: Ferihegy után a debreceni reptéren is megmérik az Olaszországból érkező utasok lázát, de arról egyelőre nincs hír, hogy a határokon ellenőriznék a belépő forgalmat. Eddig egy magyar diákcsoport van karanténban, ők egy több napos olasz buszos út végén kötöttek ki a Szent László kórházban. Kiderült, a buszon utazó egyik 16 éves lány édesanyja, a volt milánói főkonzul, Timaffy Judit értesítette a tiszti főorvost, hogy egy potenciálisan vírushordozó gyerekcsoport jön haza. Timaffy az RTL Klubnak azt mondta, a lányok zokogtak, mikor megtudták, hogy karanténba kell menniük. Róluk eddig annyit lehetett tudni, hogy az egyik lezárt területről 10 kilométerre szálltak meg. A diákok, a kísérőtanárok és a két sofőr is tünetmentes egyelőre, de mivel a lappangási idő átlagosan 14 nap, addig nem engedik ki őket.

A szakemberek tapasztalata szerint a Kínában terjedő járvány miatt is kisebbfajta pánik alakult ki itthon, kiszámíthatatlan, hogy egy olasz helyzetre hogyan reagálnak majd az emberek. Gyanús mindenki, aki Olaszországból jön? Vagy csak akkor, ha tüsszög? Mit tegyen, aki Északon járt? Maradjon otthon két hétig? Ez már csak azért is jogos kérdés, mert hétfőn pont egy hasonló eset történt a romániai Sztojkafalván.

Van, aki inkább otthon marad: a neve elhallgatását kérő olvasónk azt írta, a divathéten járt Milánóban, de mikor pénteken meghallotta, hogy Lombardiában is felütötte fejét a járvány, másnap reggel hazajött. Akkor még semmilyen ellenőrzés nem volt a reptéren, az utasok lázát vasárnap estétől mérik. Ő óvatos, önkéntes karanténban otthon marad.

Hétfőn felhívtam a munkahelyemet és hezitálás nélkül egyetértettek abban, hogy ez a legjobb, amit tehetek, azért is, mert több kollégám nagyon fél a vírustól. Az első két nap nagy szervezést igényel a család és a munkahely részéről, már csak amiatt is, hogyan tartsam így a kapcsolatot másokkal, akik az olyan alapvető dolgokban segítenek, mint hogy ételt vegyek.

Ez jelen állás szerint túlzott óvatosságnak tűnik: a koronavírus miatt ingyenesen hívható zöld számon azt mondták, ha a lezárt területen nem, csak Milánóban járt hétvégén az ember, akkor kicsi az esélye annak, hogy megfertőződtünk. Azonban figyelni kell a tünetekre: ha láz vagy bármilyen felső légúti megbetegedésre utaló tünet jelentkezne (például köhögés), akkor hívjuk fel a háziorvost. Ugyan két hétig lappanghat a vírus, de a zöld számon válaszoló orvos

nem mondta, hogy addig be se menjünk dolgozni.

©
Ez csak addig igaz, míg a tünetek nem jelentkeznek. Falus Ferenc is azt mondja, annak, aki az érintett környéken járt, figyeljen oda a megfázásos tünetekre, ha valaki lázas vagy szárazköhögése van, hívja fel a háziorvosát, aki tájékoztatja a további teendőkről. (Azt többen, többször elmondták már, hogy ne a váróba menjen, nehogy megfertőzzön mást is.)

Neki közösségbe mennie, dolgoznia sem szabad, legfeljebb otthonról.

Fontos hangsúlyozni azt is, hiába köhög és lázas, még nem biztos, hogy koronavírusa van. "Nincs jelenleg olyan információ, ami alapján biztosan lehet tudni, hogy nem egy nátháról vagy influenzáról van szó, hanem speciális fertőzésről." Arról sincs biztos információ, milyen fázisban képes kimutatni ezt egy teszt. Falus azt mondta, Kínában négy vizsgálat után hajlandók kimondani valakiről, hogy gyógyult, egy negatív eredmény még nem ad száz százalékos biztonságot. "Nem tudjuk, mennyi vírusnak kell lennie egy szervezetben ahhoz, hogy a teszt pozitív legyen", de tünetmentes embernek is lehet pozitív a tesztje. Békássy Szabolcs háziorvos is azt mondja, szakmai szempontból nem indokolt otthon maradni egy velencei karnevál vagy milánói kiruccanás után. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szigorú kritériumokat határoz meg arra, kit kell gyanús esetnek tekinteni (ez a legenyhébb fokozat): ehhez nem elég az utazási előzmény, láznak és súlyos felső légúti megbetegedésnek is jelentkeznie kell. A gyanús eseteket járványügyi szempontból ki kell emelnie a háziorvosnak, de

azok, akik Olaszországban jártak, és tünetmentesek, nem gyanúsak.

A több napos lappangási idő miatt természetesnek tarja a félelmet, azonban ilyen szempontból nem lehet megközelíteni ezt a kérést. "Az utazási előzmény okán, a lappangási időtől való félelem miatt, minden Olaszországból hazatérőt megfigyelés alá kellene vonni. Erre még a legfejletebb egészségügyi kapaciátsokkal bíró országokban sem lenne lehetőség."

Orvosként nem írhatja ki azt az embert, aki félelemből, vagy önként vállalt karanténban maradna otthon: táppénzpapírt csak meglévő betegségre adhat ki, ha valaki emiatt otthon maradna, azt a főnökével kell megbeszélnie.

©

Van, ahol viszont a "főnök" lép: több olyan felhívást is láttunk, amelyben az iskola vezetése visszafogottságot kér. Az egyik tacepao szerint a vírus terjedésének megakadályozása érdekében kérik, hogy a szülők csak az auláig kísérjék a gyereket, egy másikon pedig az olvasható, azt a gyereket, aki az elmúlt két hétben Olaszországban járt, ne engedjék iskolába, további két hétig. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter azt mondja, az igazgató megfogalmazhat olyan kérést, hogy a gyerek ne menjen iskolába, azonban ezt a szülőnek nem kötelessége megfogadni. Az óvintézkedéssel egyébként egyetért, "ez egy jószándékú kezdeményezés, ami a gyerek és a közösség érdeke is." Az iskolai síszezonok még nem értek véget, de a Klebelsberg Központtól semmilyen utasítás vagy kérés nem érkezett arról, hogy az olasz utakat az iskolák fújják le. Sokakban felmerül a kérdés, el lehet-e indulni ebben a helyzetben síelni. Falus Falus Ferenc szerint alapvetően igen. Müller Cecília országos tiszti főorvos azt mondta, ő soha sem utazna járványos területre, ezt másnak sem tanácsolja. A nem érintett területre lehet menni, alapos tájékozódás után. Menczer Tamás külügyi államtitkár hétfőn arról beszélt,

csak az utazzon Lombardia és Veneto tartományba, akinek halaszthatatlan dolga van, és akkor is jól fontolják meg az utat, de Olaszország más részére is indokolt átgondolni a beutazást.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
hvg.hu Itthon

Koronavírus: van már magyar fertőzött

Kimutatták a koronavírust a Japán mellett karanténba helyezett óceánjáró, a Diamond Princess egyik magyar alkalmazottjánál – jelentette be sajtótájékoztatóján Menczer Tamás, a Külügyminisztérium államtitkára. Mint mondta, február 19-én feloldották a karantént a hajón, a személyzet jelentős része, köztük három magyar is azonban a hajón maradt.

Itt a madárinfluenza: újabb 200 ezer kacsát kell levágni

Itt a madárinfluenza: újabb 200 ezer kacsát kell levágni

A németek kollektív amnéziájával szembesít egy új könyv

A németek kollektív amnéziájával szembesít egy új könyv

Senna és Prost visszatér: legendás F1-futamokat adnak vasárnaponként a magyar tévében

Senna és Prost visszatér: legendás F1-futamokat adnak vasárnaponként a magyar tévében