Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Varga István nem maradt az út szélén, miután leszólta a Fidesz-közeli sajtót.
Varga István ugyan hamar távozni kényszerült a fideszes médiaholding éléről, nem hagyták az út szélén: a 24.hu szerint ügyvédi irodája két másikkal együtt a Nemzeti Eszközkezelő megbízásából százmilliókért bonyolítja le, hogy a bajba került devizahitelesek visszavásárolják ingatlanjukat az államtól. A lap hozzáteszi: a munkával megbízott ügyvédek közt van a volt fideszes parlamenti képviselő mellett a karrierjét Gulyás Gergellyel együtt kezdő Pfeifer Tamás is.
A 24.hu arról is ír, hogy az ügyvédek konzorciuma összesen több mint 400 millió forint garantált bevételhez jut azzal, hogy több ezer devizahiteles kizárólag velük készíttetheti el a szükséges formaszerződést.
Eddig több mint négyezer szerződést készítettek el a jogászok, ezáltal pedig csaknem 250 millió forint ügyvédi munkadíjat vettek fel az eszközkezelőtől
– fogalmaznak a cikkben.
Ennek előzménye, hogy 2018 végén törvénybe iktatták: azok a devizahitel-károsultak, akik a válság idején eladták az ingatlanjukat, majd évekig visszabérelték azt a kormány által létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től, részletfizetéssel vagy egyösszegű vásárlással újra saját tulajdonba vehetik a lakásukat. Noha az egykori adósok azt is választhatták, hogy bérlőként maradnak a lakásban, a túlnyomó többség, több mint 28 ezer család úgy döntött, él a visszavásárlás lehetőségével. Közülük 6400-an nyilatkozták azt, hogy egy összegben fizetnek az ingatlanért. Az ügyvédek feladata az volt, hogy ehhez a 6400 adásvételhez készítsék el a szerződéseket.
A korábbi fideszes országgyűlési képviselő Varga azután mondott le a kormánypárti médiaholding éléről, hogy a Behir.hu-nak nyilatkozva arról beszélt, nem csak azzal kellene az újságíróknak foglalkozni, hogy "hogyan rémisztik az embereket, és milyen negatív híreket terjesztenek", illetve elismerte, hogy "igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok”.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.