Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A megvádolt képviselő egyenruhában, a Dél-Békési Mentőcsoport nevével felcímkézett fertőtlenítőszert osztogat a Viharsarokban, miközben a polgármesterek vért izzadnak.
Huszonnégyezer liter fertőtlenítőszert osztott szét az elmúlt napokban a Dél-Békési Mentőcsoport alapítványa, ennek minden mozzanatát fotókkal dokumentálták, a flakonokra a csoport nevével ellátott címkét ragasztottak, a fényképeken szinte kivétel nélkül ott feszít egyenruhában Simonka György, akinek másfél milliárd forintos költségvetési csalása miatti büntetőeljárása januárban indult.
A csoporthoz papíron Simonkának nincs köze, de az 2013-ban Pusztaottlakán, a büntetőeljárásban is érintett cégek székhelyén volt bejegyezve, induláskor a politikus jobb keze, az egykori tótkomlósi polgármester volt az elnöke. A szervezet egyébként az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatósággal is kapcsolatban állt, nemzeti minősítést is szerzett, amely azt jelenti a honlapjuk szerint, hogy bevethető a csoport a haváriákban. Az elmúlt hét évben a katasztrófavédelmi alapítvány egy uniós felzárkóztató programban is részt vesz konzorciumi tagként a Dél-Békési Jövőkép Nonprofit Kft.-vel együtt, a projekt a nők munkavállalását segítené a térségben, főként szemléletformálással, a program összköltsége közel 200 millió forint.
Most ennek a csoportnak az élésre pattant a parlamenti képviselő, eddig annyit tudtunk meg a vészhelyzeti működésükről, hogy indítottak egy oldalt, ahol a koronavírussal kapcsolatos kérdéseiket feltehetik a lakosok, és kiosztották az irdatlan mennyiségű fertőtlenítőszert, amit az átvevők fotókkal illusztrálva köszöntek meg a közösségi oldalon.
A fertőtlenítőszert a magyarnarancs.hu kétes hatékonyságúnak nevezte, a lap szerint furcsa körülmények között hígították fel a koncentrátumot, és a felhasználó önkormányzatoknak nem csatoltak a szerhez biztonsági adatlapot. Az ügyben a portál megkereste a NÉBIH-et, ahonnan a megyei kormányhivatalhoz irányították őket, innen válasz még nem érkezett.
Az tény, hogy a kifeszített költségvetésű önkormányzatoknak még a járványhelyzetben pluszköltséget jelentő nagyobb mennyiségű fertőtlenítőszerek beszerzése gondot jelent, így jól jön a segítség, de az is biztos, hogy az akcióban folyamatosan szembejön Simonka György, vagy személyesen a helyiekkel, vagy legalább a fotóját láthatják, ahogy egyenruhában feszít a politikus.
A polgármesterek teszik a dolgukat, szervezik a közétkeztetést, ahol van, ott a tömegközlekedést, az idősek ellátását. Orosháza nemrég adott hatmillió forintot a helyi kórháznak, hogy vizsgáló konténert tudjanak felállítani, és átadta használatra az egyelőre még használaton kívüli, önkormányzati tulajdonú munkásszállót a kórházi dolgozóknak arra az esetre, ha meg akarják óvni a családjukat az esetleges fertőzéstől. Simonka György nem akart kimaradni, gyors kampányt szervezett, elsősorban magának.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.