Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Tavaly március végéhez képest több mint 45 ezer napi utast vesztett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a koronavírus gazdasági hatásai miatt.
A munkavállalói érdekében lemond fizetése egy részéről a Budapest Airport menedzsmentje – jelentette be a vállalat. A repülőtér-üzemeltető kezdeményezésére létrejön a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány, ezen keresztül támogatják majd a járvány miatt nehéz helyzetbe került volt és jelenlegi dolgozókat.
A BUD csoport felsővezetése áprilisi jövedelméből összesen 60 ezer eurót adományozott az alapítványnak, ami jelenlegi árfolyamon nagyjából 21,5 millió forintnak felel meg.
Európa átmenetileg a légi közlekedési kapacitásainak 90 százalékát is elveszítheti az új koronavírus-járvány miatt, ez az ágazat az egyik leginkább érintett – jelezte a Budapest Airport. Az európai repülőterek 14 milliárd eurós bevételkieséssel számolnak, és a válság a budapesti repülőteret is súlyosan érinti. Azt is írták, hogy míg tavaly március 31-én 45 700 utas fordult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ez a szám 2020 márciusának végén 520 fő volt.
A járvány miatt kontinensszerte küzdenek a légitársaságok, így például a British Airways 36 ezer alkalmazottját készül felfüggeszteni, az EasyJet pedig minden egyes járatát szünetelteti.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.