Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Míg februárban csak 130 ezer új céget regisztráltak az 1,4 milliárd lakosú országban, addig áprilisban több mint 830 ezret. Ez rekord még Kínában is, ahol abban bíznak, hogy idén a GDP 5 százalékkal nőhet annak ellenére, hogy a Covid 19-vírus miatt hetekre lezárták az egész országot.
A legtöbb, csaknem 235 ezer új vállalkozás a délkelet-kínai Kuangtung tartományban alakult, amely az exportra termelő gazdaság szíve – írja a pekingi Global Times.
Ebből a Hongkonghoz közeli tartományból indult el a reformok második szakasza a kilencvenes években amikor Deng Hsziao-Ping akkori első számú vezető meghirdette a piacgazdaság kiterjesztését az egész országra Sencsenben. Ebben az egykori halászfaluban, melynek népessége ma már 10 millió fölött jár, és ahol olyan cégeknek van központja mint a Huawei.
A lista másik felének végén Hupej tartomány szerénykedik 26 500 új vállalkozással. Ez nem csoda, hiszen ennek a tartománynak a központja Vuhan, a 11 milliós nagyváros, ahol kirobbant a koronavírus-járvány, és ahol a leghosszabb ideig tartott az elzárás.
V alakú válságban bíznak a kínaiak
Az első negyedévben először fordult elő a reformok kezdete, azaz 1978 óta, hogy visszaeset a GDP Kínában. Ha el akarják érni az évi 5 százalékos növekedést, akkor viharos tempóban kell pótolni a lemaradást.
Van, aki külföldön is bízik benne: a Bloomberg is úgy értékelte a globális gazdaság helyzetét, hogy hála Kínának V alakú válság elé néz a világ, vagyis viszonylag gyorsan helyre lehet állítani a megrendült egyensúlyt. A lap szerint Kína lesz az egyetlen nagyhatalom, mely GDP-növekedést tud felmutatni 2020-ban.
Pekingben arra utalnak, hogy már 2008-ban is nagy szerepe volt a kínai gazdaságnak abban, hogy a világ ki tudott kecmeregni a globális pénzügyi válságból. Most értelmezésük szerint Kínának ez a szerepe akár még nagyobb lehet hiszen az elmúlt években részesedése a világ GDP-jében jelentősen megnövekedett.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.