Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az utazásszervezés szabályait is átalakítják a járvány miatt.
Új szabályok lépnek életbe az utazási szolgáltatások szerződéseiről. A friss Magyar Közlönyben jelent meg a kormányrendelet, már hatályba is lépett, és a veszélyhelyzet végéig hatályos is marad.
E szerint augusztus 31-ig ha a járvány miatt lemondja az utazásszervező az utazást, vagy a járvány miatt lehetetlenné válik az út, akkor pénz visszafizetése helyett utalványt bocsáthat ki. Az utazónak 15 napja van, hogy nyilatkozzon, elfogadja-e ezt. Ha nem fogadja el, akkor a befizetett előleget vagy díjat vissza kell utalni neki.
Ezek az utalványok 2021. augusztus 31-ig lehetnek érvényesek, de közösen megállapodhatnak a felek a meghosszabbításában. Eladni nem lehet, csak közeli hozzátartozóra átruházni.
A hvg.hu nemrég írt arról, hogy a kormányrendelkezés hiánya nehéz helyzetbe hozott több utazási irodát is. Ügyfeleik ugyanis joggal tarthattak igényt arra, hogy visszakapják a pénzüket, ám az irodák – miközben újabb bevételük jó ideig nem volt – azt a pénzt már továbbadták a szolgáltatóknak, légitársaságoknak.
Az Európai Bizottság május elején döntött egy ajánlásról, amely lehetővé teszi utalvány kifizetését, ha abba a vevő beleegyezik, és az is fontos, hogy biztosítani kell a visszatérítés lehetőségét, ha az iroda fizetésképtelenné válik. Az a mostani rendeletben is szerepel, hogy
az utazót vagyoni vagy egyéb hátrány nem érheti az utalvány kiállításából adódóan és annak felhasználása során.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.