Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A dolgozói érdekképviseletek szerint sokakat küldtek részmunkaidőre, kevesebb pótlékkal, és több helyen a bérmegállapodás életbe lépését is elhalasztották.
A legtöbb cégnél már megkötötték a 2020-as bérmegállapodásokat, mire Magyarországra is megérkezett a koronavírus, és 8-10 százalék körüli emelésről egyeztek meg. Csakhogy sokaknak még így is csökkent a fizetése – írja a Népszava.
A magyarázat egyszerű: sokak munkaidejét és ezzel együtt a fizetést is csökkentették. Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke úgy számol: az elmúlt két hónapban 25 százalékkal estek vissza a fizetéshez kötött tagdíjbefizetések. Igaz, ezeket a számokat az elbocsátások is csökkentik.
Ma egy fizikai dolgozó esetében a kereset mindössze 60-70 százalékát teszi ki az alapbér, a többit a túlóráért, éjszakai műszakokért, vagy egyszerűen csak a jelenlétért járó pótlékok és bónuszok teszik ki – mondta László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Több helyen a cafeteriát váltották át fizetett szabadnapokra, ez is csökkentette a jövedelmeket.
Emellett a korlátozások miatti leállások, megrendeléskiesések miatt több cégnél hónapokkal elhalasztották, vagy csak részben léptették életbe a bérmegállapodásokat – igaz, emiatt csak stagnálnak a bérek, nem csökkennek. A VDSZ és a Vasas Szakszervezeti Szövetség tucatnyi ilyen cégről tud.
Olyan nem fordult elő egyetlen cégnél sem, hogy érvénytelenítették volna a korábban megkötött bérmegállapodást, csak próbálkozások voltak
– mondták el a szakszervezeti vezetők.
A Központi Statisztikai Hivatal friss számai alapján 400 ezer forint fölé nőttek a bruttó bérek. Csakhogy ebbe az öt főnél kisebb cégek dolgozói és azok sem számítanak bele, akiket részmunkaidőre küldtek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.