Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Mikotoxinnal szennyezett a 100 grammos ENSA mazsolák némelyike.
Penész, pontosabban mikotoxin (ochratoxin A) szennyezettség miatt visszahívja „ENSA Mazsola 100g” nevű termékét az Auchan Magyarország Kft. – jelent meg kedden a Nébih honlapján. A visszahívásban kizárólag az alábbi azonosítókkal ellátott termékek érintettek:
Az Auchan a honlapján kéri, hogy aki vásárolt a termékből, ne fogyassza el. A termék teljes vételárát megtérítik a vevőszolgálatokon – teszik hozzá, elnézést kérve a kellemetlenségért.
Az egyes penészgombafajok más-más körülmények között hajlamosak ilyen méreganyagok termelésére, és ezek megbetegítő hatása, tünetei is eltérőek – fejtette ki a hvg.hu egy korábbi, mikotoxinos szennyezés kapcsán. Mind az emberi, mind az állati szervezetet károsíthatják, befolyásolhatják a növekedést, a szaporodást, a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet. Egyes mikotoxinok, ha rendszeresen a fogyasztó szervezetébe kerülnek, súlyos késői szövődményeket, vese-, májbetegséget, daganatos megbetegedéseket is okozhatnak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.