Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
“Nem követtem el semmit, nem csaltam, nem loptam” – mondta a bíróságon a showman.
Vádlottként állt a bíróság elé a minap Gáspár Győző költségvetési csalás miatt – írta az ügyről a Blikk. Gáspár még pénteken járt a bíróságon, ott/akkor érte utol a bulvárlap.
“Az egyik ügyben pénzbüntetést, a másikban börtönbüntetést kért rám az ügyész. A két ügyet egyesítette a bíróság, és majd ők döntenek arról, mi lesz az ítélet. Holott én nem követtem el semmit, és még azt a pénzt is befizettem, amit el sem csaltam soha. Három éve játszanak velem, mint egy utolsó kutyával. Három éve, amikor a kommandósok lerohantak minket, kihallgattak, feldúlták az életünket, azóta nincs nyugtunk” – mondta a showman.
Az ügyészség szerint a korábban létrehozott családi vállalkozás nem adózott megfelelően, valamint olyan költségeket számoltak el a cég számára, amelyek valójában Gáspár Győző személyes kiadásai voltak. A másik eljárásban a vád szerint Gáspár és testvére luxusgépjárműveket szereztek meg külföldi cégeknek, ám azokat ténylegesen a családtagok használták, áfát pedig nem fizettek utánuk.
“Egyszerűen nem értem, mit keresek itt a bíróságon. Nem követtem el semmit, nem csaltam, nem loptam, ezt be is fogom bizonyítani. Majdnem 60 millió forintot befizettem már, pedig nem loptam el azt a pénzt korábban. Mégis, azt akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek, azért utaltuk át az összeget” – mondta a Romantic frontembere.
Jelentős vagyoni hátrány okozása esetén egy kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztés is kiszabható – jegyezte meg a Blikk.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.