A tűzijátékok fele a raktárakban maradhat, a kereslet negyedével is eshet idén szilveszterkor – írja a Világgazdaság. A lap szerint a forgalomcsökkenést az erre engedélyezett idősáv beszűkülése okozza: december 31-én összesen három óra lesz majd a tűzijátékozásra a jelenleg érvényes szabályozás alapján.
Mivel az év végi ünnepségeken használatos (harmadik kategóriába sorolt) tűzijátékokat csak december 31-én este hattól másnap reggel hatig lehet felhasználni közterületen, az este nyolctól reggel ötig tartó kijárási korlátozások az idő nagy részét lefedik. Azt pedig már korábban bejelentette Orbán Viktor miniszterelnök, hogy szilveszterre nem enyhítenek a szabályokon.
A koronavírus-járvány elleni védekezés a pirotechnikai cégek gazdálkodásában is lyukat üt, mert a nagykereskedelmi szinten évi kétmilliárdos értékű szektort egyaránt sújtotta a tömegesemények elmaradása, és a kijárási korlátozás is, ami úgy néz ki szilveszterkor is érvényben lesz. Az utóbbihoz kapcsolódó eladások az éves forgalom 70 százalékát adják.