Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Princess pékségek az új szerződések értelmében akár 200 millió forinttal is több bérleti díjat fizethetnek.
Hét évvel meghosszabbította a BKV Habony Árpád “jó ismerősének”, a grúz-izraeli üzletember, Michael Gagel cégének a szerződését – írja a Népszava. Az újság szerint a közlekedési cégnek 700 millió forintot kellett volna fizetnie a Princess pékségek tulajdonosának a 3-as metró felújításának idejére, ezért hosszabbítottak inkább szerződést.
Az 1996-ban és 2003-ban aláírt szerződésekben a BKV vállalta, hogy a 30 napot meghaladó kényszerszünet idejére cserehelyiséget ajánl fel, illetve a futamidő is meghosszabbodik, valamint készenléti díjat fizet a pékségeket üzemeltető cégnek. A készenléti díj 30-90 napos leállásnál a bérleti díj nyolcszorosa, 90 nap után a kilencszerese.
A BKV-t nem zavarja, hogy Habony barátja egymilliárd forinttal tartozik nekik
Michael Gagel cége, a Welt-Stadt már kétszer kapott haladékot, de egyelőre nem fizetett.
A BKV tájékoztatása szerint az M2 rekonstrukciója miatt nettó 40 millió forintot fizetettek ki, míg az M3 esetében nettó 700 millió forintra kerekedett volna a készenléti díj.
A szerződésmódosítás értelmében a cég akár 200 millió forinttal több bérleti díjat is fizethet az elkövetkező időszakban, a közlekedési vállalat fizetési kötelezettsége pedig a 700 millió forint felére, vagy még tovább is csökkenhet, ehhez hét évre hosszabbították meg a 2027-ben lejáró szerződéseket.
Az éves bérleti díj a 20 üzlet után jelenleg nettó 100 millió forint. A pékségek 2018-2019-ben évi 3 milliárdos nettó árbevételt termeltek.
A BKV most azzal indokolta a újabb hosszabbítást, hogy a 2027-ig fennálló bérleti jogviszony miatt nem voltak pályáztathatóak az üzletek, a szerződés egyoldalú megszüntetésére pedig több jogi szakvélemény szerint sem volt lehetőség.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.