Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Két számjegyű visszaesést mértek az építőiparban, új szerződésből pedig alig több, mint feleannyit írtak alá, mint egy éve.
11,8 százalékkal esett vissza a magyar építőipar termelése februárban az egy évvel korábbihoz képest – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ez az elmúlt két év legnagyobb havi visszaesése.
Ez az adat rossz ugyan, de annyira azért nem tragikus, mint amilyennek elsőre látszik, a tavaly februári, amihez viszonyítjuk, egy kiemelkedően sikeres hónap volt az építőiparban, sem azelőtt, sem azóta nem sikerült megközelíteni az akkori teljesítményt. Az iparág teljesítménye tavaly április óta nagyjából ugyanolyan hónapról hónapra, ebből a sávból nem tudott elmozdulni most sem. Januárról februárra 1,9 százalékos növekedést mért a KSH.
Épületekből 8,8, egyéb építményekből pedig 17,7 százalékkal kevesebbet adtak át most, mint tavaly februárban. Az év első két hónapjában összesen 8,3 százalékkal volt kisebb a termelés, mint 2022 január-februárjában.
Új szerződésből sokkal kevesebbet kötöttek, mint egy éve. Épületekre 36,6, egyéb építményekre pedig 49,7 százalékkal kevesebb szerződést írtak alá, ez átlagban 44,4 százalékos visszaesés.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.