Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása

A Magyar Közút szerint többszörös hazugság azt írni, hogy nem volt még olyan alapos útfelújítás, mint a Lázár János kastélyához vezető úton. Az egyébként sem a batidai kastélyhoz visz, mert még le kell kanyarodni róla – tették hozzá.

  • HVG HVG
Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása

Reagált a Magyar Közút, miután az Átlátszó nemrég azt írta, hogy „egy utat sem újítottak fel olyan alaposan, mint a Lázár János kastélyához vezetőt”. Az Átlátszó úgy számolt, hogy kilométerenként 500 millió forint volt a szóban forgó út felújítása, ezt pedig a Magyar Közút sem cáfolta. Mégis, a cég szerint „többszörös hazugság” azt állítani, hogy ilyen ár még nem volt.

Hogy tényleg több olyan állítás volt-e, amely nem igaz, ahhoz kell némi nyelvészkedés. Két részletről van itt szó:

  • a Magyar Közút azzal indít, hogy a kastély nem is a felújított 4413-as úton van, hanem a 4454-esen, ahol semmilyen felújítás nem történt. Való igaz, az algyői Tisza-hidat és az M43-as autópályát összekötő, most felújított 4413-as útról még néhány kilométert meg kell tenni a kastélyig, de azért így is kell a 4413-ason menni, hogy el lehessen jutni oda,
  • emellett felsorolnak két olyan utat, amelyet ugyanennyiért vagy még drágábban készítettek el, és három drágábbat, amely még csak terv szintjén létezik. Itt valószínűleg arról van szó, hogy az Átlátszó a Magyar Falu Program keretében már megépített utak áráról írt, márpedig a két korábbi még a program elindítása előtt készült.

De ez tényleg két olyan részlet, amin nyelvészek és jogászok vitatkozhatnak, vajon mi mennyire precízen megfogalmazott állítás. Sokkal érdekesebb az, hogy a Magyar Közút meg is magyarázta, miért került ennyi pénzbe a 4413-as felújítása.

Mint írták, térfogatváltozó altalaj a jellemző a Tisza és a Maros vízgyűjtő területén, vagyis ha a talaj vizet kap, akkor tágul, szárazságban pedig zsugorodik. Ez a pályaszerkezet deformációjához vezet. „Ennek kezelése, megelőzése érdekében, hogy minél többet bírjon az új útszerkezet a helyszínen a technológusok által előírt hidraulikus kötőanyaggal történő (meszes és cementes) talajstabilizálás történt. Ennek elvégzéséhez az egész meglévő pályaszerkezet elbontása volt szükséges, hogy megfelelő állékonyságú új alap és új kötő- és kopóréteg építése megtörténhessen” – írta a cég.

Ráadásul ez egyben a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez vezető bekötőút is, márpedig a büntetés-végrehajtás járművei is károsodtak ezen a szakaszon, úgyhogy a Belügyminisztérium kérte a felújítást – tették hozzá.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.