A gyerekeket vette célba a Libri

Libri Gyerekkönyvkiadó Kft. néven új társaságot alapított a Libri Könyvkiadó Kft. Papp Miklóssal, aki a cég ügyvezető igazgatói posztját is betölti. Kolibri Kiadó néven jelennek meg a piacon, a legkisebb korosztálynak szóló lapozóktól ifjúsági regényekig terveznek kiadványokat.

hvg.hu



Kiakadt az MSZOSZ a kötelező bérletvásárláson

Durva beavatkozás a vállalkozások költségeibe, hogy a helyi közlekedési bérletek 86 százalékát a munkaadóknak kellene fizetni - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke kedden Tatabányán, a Komárom-Esztergom megyei tagszervezetek tisztségviselőinek tartott fórum előtt.

MTI

A Generalinak 40 milliójába kerültek a kátyúk

A Generalihoz tavaly több mint 1200 bejelentés érkezett a kátyúkárokkal kapcsolatban, a társaság pedig 40 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek – közölte a társaság. Idén is sok kátyúkárra lehet számítani, jó tudni mi is a teendő ilyen esetben.

hvg.hu

Nem keménykedik a kormány az elvárt béremelés miatt

Jelentősen enyhülnének az elvárt béremelés elmaradásának szankciói az NGM tegnap benyújtott javaslatai szerint. A kormányzat gyakorlatilag mindkét alapvető szankcióból visszalépett, Így a bérfejlesztést elmulasztókat nem zárnák ki a közbeszerzésekből, és mentesülne a szankciók alól az agrárium.

hvg.hu

Szakértő: "megzsarolta" a kormány a bérkompenzációval a vállalatokat

A globális gazdasági válság eredményeképpen jelentősen nőttek Európában a munkahelyi egyenlőtlenségek, és ez a jelenség várhatóan folytatódni fog, ahogyan egyre több ország vezet be megszorító intézkedéseket és munkaügyi reformokat - mondta Daniel Vaughan-Whitehead, az ILO bérpolitikai szakértője, a párizsi Sciences Po egyetem professzora kedden.

MTI

Üdültetésre fordítja a kormány az Erzsébet-utalványokból befolyt pénzt

Hetvenötezer nagycsaládos, nyugdíjas, fogyatékos, valamint a szociális szférában dolgozó kap üdülési lehetőséget az Erzsébet-program most lezárult négy pályázatának köszönhetően - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár és Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

Hasít az osztrák posta Magyarországon

Az osztrák posta magyar leányvállalata, a csomagtovábbítással foglalkozó trans-o-flex Hungary Kft. 2011-ben 2,3 milliárd forint árbevételt ért el, ami 18 százalékos növekedés az előző évhez képest - mondta Peter Umundum, az Osztrák Posta csomagküldésért és a magyar leányvállalatért is felelős igazgatósági tagja kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

MTI

Milliárdos haszon a röntgenezüstben – de csak egy cégnek

Milliárdos kaszálásra számíthat az az egyelőre meg nem nevezett cég, amely egydüliként jogosult lesz a leselejtezett röntgenfilmek felvásárlására – írja a Világgazdaság. A felvételekből egy speciális eljárással ugyanis nagy tisztaságú ezüstöt lehet kinyerni.

hvg.hu

Állóháború vár a külföldi rendszámmal autózókra

A külföldi rendszámú gépjárművet használóknak nem csak egy-egy rövid ideig tartó, ám annál intenzívebb ellenőrzési akcióra kell számítaniuk, hanem március elejétől adottságkánt kell kezelniük a NAV ellenőrzéseit, és hosszú időn keresztül együtt kell élni a folyamatos kontrollal.

hvg.hu


Csak púp a MÁV hátán az ingatlanvagyon

A MÁV Zrt. óriási, de jobbára használhatatlan ingatlanvagyonnal rendelkezik, a fenntartás azonban tavaly 13 milliárd forintot emésztett fel. A társaság szabadulna az ingatlanok nagy részétől, de ez egyáltalán nem könnyű.

hvg.hu

Indul az új Malév?

Ma reggel a Népszava és a Magyar Nemzet is arról értekezik, hogy hamarosan elindulhat a Malév utódja.

ecoline.hu

VG: duplájába kerülne az Erzsébet-utalvány a multiknak

Már közel egy hónapja tárgyal a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) az Erzsébet-utalványok elfogadásáról a multinacionális áruházláncokkal, de megállapodás még nem született egyikükkel sem - írja a Világgazdaság. "Több nemzetközi élelmiszerlánccal megtörtént a kapcsolatfelvétel, és előrelépés, hogy néhányukkal már egyeztetések is voltak" – mondta a Világgazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

MTI

Majdnem tízmillió eurót hoz egy osztrák cég

Két jelentős beruházást is tervez Magyarországon egy nálunk kevéssé ismert osztrák cég. A Donau Chemie AG (DC) vezérigazgatója, Franz Geiger a hvg.hu-nak elmondta, hogy 5,5-6 millió euróból új üzemet építenek Kazincbarcikán, de Budapesten is új telephelyet nyitnak, további 2-3 millió eurós beruházással a BorsodChem (BC) telephelyén.

Szegő Iván Miklós

Egy céget hozna helyzetbe az állam a röntgenezüsttel

A röntgenfelvételekben található ezüst visszanyerésével milliárdos haszonra is szert tehet az a cég, amelyiknek az egészségügyi kormányzat monopóliumot biztosítana az állami kórházakban és rendelőkben leselejtezett filmek felvásárlására - írta keddi számában a Világgazdaság.

Világgazdaság
  • Világgazdaság
  • MTI

Veszprémben bővít a Continental

A Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi gyáregysége bővíti dolgozóinak létszámát, a tavalyi év utolsó hónapjaiban megkezdett beruházásoknak köszönhetően eddig már több mint kétszáz új munkatársat vettek fel.

MTI

A magyarok alig költenek energiahatékonyságra

A magyar ingatlantulajdonosok 85 százaléka tudja, hogy energiahatékonysági beruházásokkal nagymértékben csökkentheti rezsiköltségét, mégis alig felük végzett otthonán ilyen fejlesztéseket az elmúlt 5 évben, legnagyobb részt a fűtési energia felhasználásának csökkentését célozva.

hvg.hu

Zuhanórepülésben az őrző-védő vállalkozások

Az elmúlt években nem indult annyi felszámolási eljárás őrző védő cégek ellen, mint tavaly. Összesen 472 társaság ellen kezdeményeztek felszámolást, s alig valamivel kevesebb vállalkozásnál határozták el a végelszámolást. Miközben a piacon működő cégek árbevétele megduplázódott az elmúlt öt évben, eredményük kevesebb, mint felére apadt.

hvg.hu