
HVG
Vállalkozás
Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot
A kormány szerint az árréstop bevált.
Az Új Magyarország Mikrohitel programban nyújtott kölcsönökhöz 80 százalékos készfizető kezességvállalást biztosít a vállalkozóknak a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., a szolgáltatás hamarosan valamennyi megyében elérhető lesz - közölte a társaság igazgatója pénteken Nyíregyházán, ahol együttműködési megállapodást kötöttek a kölcsönt kihelyező PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvánnyal.
Kizárólagossá válik az elektronikus cégbejegyzés Magyarországon július 1-jével, addig valamennyi nyomtatványkitöltő program letölthető lesz a ceginformacioszolgalat.irm.gov honlapról - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM).
Naponta újabb, olykor ellentmondásos hírek miatt tart még a káosz a TEÁOR-kódok átsorolása körül. A több százezer, tevékenységi köre átkódolására kötelezett cégből még mindig jónéhányan nem tudják, bejelentsék-e most a változást, és ha igen, hogyan tegyék ezt. A határidőt év végéig kitolták, de az adóhivatal nem adott ki hivatalos állásfoglalást, s a pénzügyminisztérium illetékességét firtatta. A igazságügyi tárca eltörölné a főtevékenységet is a cégjegyzékből, a könyvelők többsége pedig átpasszolta megbízásait ügyvédeknek. Mi akkor a teendő?
Egy Outlook-hoz elkészült kiegészítő jelentősen meg tudja változtatni emailezési szokásainkat. Egyesek a Xobni nevű szoftverben azt látják, hogyan fogunk levelezeni pár év múlva, Bill Gates inkább a közösségi hálózatok jövőjét emlegeti.
A gazdasági növekedéssel, a kifehérítéssel és három kivételével az összes adókedvezmény megszüntetésével lehetne előteremteni a miniszterelnök által célként meghatározott 400 milliárdos adó- és járulékcsökkentést – írja a Világgazdaság.
Tíz vezérelv megvalósulását célzó és négy fő kezdeményezést tartalmazó kisvállalkozási törvényre tett javaslatot a tagországoknak az Európai Bizottság. Ha elképzelései megvalósulnak, új betűszóval, az SPE-vel ismerkedhetünk meg. A rövidítés az európai kisvállalati formát jelzi majd a cégnevek mögött. Emellett csökkennének az áfakulcsok és a fizetési határidő.
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot azoknak az ingatlanvásárlással kapcsolatos adóelőírásoknak a módosítására, amelyek hátrányosan különböztetik meg a korábbi külföldi lakóingatlanjukat eladókat azokkal szemben, akik magyarországi korábbi lakóingatlanjukat adják el.
A társaság szintén jelezte, hogy meg szeretné duplázni a brazil, orosz...
Gyakran meggyűlik a bajuk az ügyfeleknek a helyenként képzetlen és viszonylag magas banki jutalékért dolgozó hitelközvetítőkkel, az őket megbízó pénzintézetek azonban ragaszkodnak hozzájuk.
Az év második felétől a Vám és Pénzügyőrség már nemcsak figyelmezteti, hanem bünteti is azokat a környezetvédelmi termékdíj fizetésre kötelezett gazdálkodókat akik nem tesznek eleget ezen kötelezettségüknek.
Az új fogyasztóvédelmi törvény alapján akár 2 milliárd forintos bírságot is kiszabhatnak az ellenőrök, és bezárathatják a jogsértő vállalkozó üzletét - hangzott el a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) budapesti sajtótájékoztatóján.
A KÖVET (Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület) idén is meghirdeti a környezeti megtakarítási versenyt, amelyre környezeti és gazdasági hasznot egyaránt hozó intézkedésekkel lehet nevezni június 30-ig. A díjazottak továbbjuthatnak az Európai Uniónak az Európai Üzleti Díj a Környezetért elnevezésű versenyére.
A tőzsdei cégeket fenyegeti a könyvvizsgálók korlátlan felelőssége és a szakmai felelősségbiztosításuk nem megfelelő mértékű fedezete – hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság napokban kiadott állásfoglalása. A magyar piacon nagy az árverseny és a működési kockázatok kezelését is elvárják az auditoroktól.
A magánnyugdíjpénztárak az eddig megszokottnál később írják jóvá a pénztártagok egyéni számláján a 2007. évi tagdíjakat és azok hozamait – hívja fel a figyelmet az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Hazai és uniós forrást egyaránt találhat az, aki pályázati pénz segítségével szeretne távmunkahelyeket létrehozni a cégénél – bár tény, hogy az uniós kiírások között jó ideig el kell bogarászni, és jó adag fantáziára, valamint a távmunkából való előzetes felkészülésre is szükség van.
Az offshore cégalapítás láza Magyarországot jó 10 év késéssel érte el, de számos adózással kapcsolatos előnye miatt, mára szinte iparággá nőtte ki magát. Még most sem mindig egyértelmű, mire jó és mire nem használható az offshore vállalkozás. Ez utóbbi pedig akár a lebukást is jelentheti. Íme háromrészes sorozatunk első része!
Hátránnyal indulnak a kismamák a munkaerőpiacon: nem szívesen alkalmazzák őket a vállalatok, mert bizonytalan helyzetű munkavállalónak tartják őket - összegezték a szakértők hétfőn egy, a kisgyermekes nők helyzetéről tartott konferencián
Egy munkafázis lezárását ünnepelték munkaidő után azok a metróépítők, akik a 4-es metró Baross téren épülő állomásánál a felszínen futballoztak - áll Szalay Tibornak, a Baross téri állomást kivitelező cég építésvezetőjének közleményében.
Nem túlzás azt állítani, hogy hazánkat ostromolják a külföldi hálózatok, amelyek szeretnék koncepciójukat itthon is elterjeszteni. Szinte napról-napra érkeznek megkeresésék a hazai franchise-tanácsadó cégekhez magyar átvevőt kereső hálózatoktól. Íme a legújabba legújabb koncepciók!
A magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv) 69 százaléka tervez a következő egy évben valamilyen beruházást a K&H Bank kkv bizalmi indexe első negyedévi adatai alapján.
Szerintük a férfi tevékenysége „nagy mértékben veszélyeztette hazánk szuverenitását”.
A Kiscsillag alapítója elárulta azt is, mit gondol Majkáról és a Csurran, cseppen-ről.
Észrevette, hogy egyre kevesebb a pozitív hős? Megmutatjuk, miért volt kellemes a mozi a világháború után, és hogyan tűnt el a határ a hazugság és a valóság közül.
Húsz éve készít színházi előadásokat a cigányság témáiban, roma társulatot vezet és cigány színházi fesztivált szervez.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.