Munkaügyi kapcsolatok igazolása: változások elsejétől

Az állami támogatásokhoz megkövetelt rendezett munkaügyi kapcsolatok igazolási eljárásában eddig szerepet kaptak a helyi szakszervezetek is, a június elejétől hatályos módosítás viszont megszünteti szerepüket - egyebek mellett ezt tartalmazza a szociális és munkaügyi miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.


Vége a pénzkimentésnek offshore cégekbe: az APEH besegít

A szoros együttműködéssel és az információcserével kívánnak hozzájárulni a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak, köztük Magyarországnak az adóhatóságai, hogy megelőzzék az offshore cégek segítségével történő adóelkerülést. Erről állapodtak meg pénteken a párizsi székhelyű szervezet Adóigazgatási Fóruma (FTA) ötödik éves találkozójának résztvevői.


Szalay-Berzeviczy: súlyos hiba a nyugdíjpénztári befizetések adóztatása

A kormány javaslata, amely adó- és járulékköteles tétellé nyilvánítaná az önkéntes nyugdíjpénztárakba történő munkáltatói hozzájárulásokat, nem szolgálja a hazai tőkepiac megerősítését – véli Szalay-Berzeviczy Attila. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) volt elnöke elhibázottnak tartja a nyugdíjpénztárakra vonatkozó inflációkövető hozamgarancia bevezetését és a kormány tavaly őszi döntését a magánnyugdíjpénztári részvényállomány kötelező feltöltésének további két évre történő elhalasztásáról is.


Az adócsomag vitatható elemei

Az adócsomag vállalkozások szempontjából legfontosabb elemeit vitatja meg a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) mai ülésén.



Bíróságí ítélet: több mint félmilliárd forintnyi áfa járna vissza

Eddig 233 önellenőrzési bevallás érkezett, 556 millió forint áfa-visszatérítési igénnyel azután, hogy az adóalapot nem képező államháztartási támogatás miatt le nem vonható áfa rendelkezést (áfaarányosítást) az Európai Közösségek Bírósága az április 23-i ítéletével megsemmisítette



Tíz kérdés, 5 szempont, 8 buktató franchise-hálózat kiválasztásánál

A világon évente több százezer vállalkozást indítanak útjára, ezek részben új, más részről átvett vagy újraindított üzletek. A nagy franchise-hagyományokkal rendelkező Egyesült Államokban általában az indulást követő öt éven belül a függetlenek 70 százaléka tönkremegy, viszont a franchise-átvevőknek mindössze 7-8 százaléka kényszerül üzlete bezárására, írja a Mai Piac.


Áruhitelek: válságban is keresik?

A lakosság többsége devizában adósodott el. Feltehetően lakás- és autófinanszírozásra felvett kölcsönökből van a legtöbb, de vajon mi a helyzet az áruhitelekkel? Mekkora kereslet van rá, amikor költései visszafogására kényszerül a legtöbb vásárló? Áruházakat kérdezett a Mai Piac.


Mi lehet rosszabb, mint a vagyonadó?

A lakásállomány 10 százalékát fogja érinteni a vagyonadó 2010-es bevezetése, de - az Otthon Centrum szakértői szerint - a szocpol megszűnésének és az áfaemelésnek ennél is súlyosabb következményei lesznek, írja a Napi Gazdaság.



Közeleg a bevallási határidő - buktatók videóval

Mennyit kell adóznia, s mire kell ügyelnie bevallása kitöltésekor annak a nyereséges mikrovállalkozásnak, amelyik beruházási fejlesztési tartalékot határolt el? Az Adózóna videója segít a cégeknek társasági adóbevallásuk kitöltésében, a 0829-es nyomtatványnál gyakori hibák elkerülésében. A bevallás benyújtásának határideje - vészesen közeleg - június 2-a, azaz jövő kedd.



Adóelőleg levonása: ki fizet rá az évközi szja-változásra?

Július 1-jétől visszamenőleg módosítják az szja-sávhatárt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy akiknek az éves jövedelme eddig 36 százalékos kulccsal adózott, egy hónap múlva márcsak 18 százalékkal fog. Ráadásul a jogszabály értelmében visszamenőleg is jár a különbözet, csak nem mindenkinek. Kik nem élvezhetik az évközi adóváltozás előnyeit?


Osztalék, kamat adózása avagy az adóparadicsomok feketelevese

Változik a társasági- és az osztalék adóról szóló törvény 2010 januártól. Másképp adózik majd a kapott osztalék ellenőrzött külföldi társaságok esetében és változik az ellenőrzött külföldi társaság fogalma is. A PwC összefoglalta amit tudni érdemes.




Alternatíva leépítésre: új költségcsökkentő módszer

A globális recesszió hatására a vállalkozások csökkentették a béreket, és igyekeznek lefaragni más jelentős költségekből, melyek megterhelik a pénzügyi mérleget. De alig vagy egyáltalán nem faragnak le az irodai költségekől. Mi lehet a megoldás?


Adószámuk felfüggesztésével és cégtörléssel fenyegetik a cégeket

Megválik a papíralapú beszámolóktól az állam, azokat ezentúl csak elektronikusan küldhetik el az erre kötelezett vállalkozások. A beszámolót és az ehhez kapcsolódó dokumentumokat a Céginformációs Szolgálatnak kell megküldeni. A hangsúly a „kell” szócskán van, ugyanis azon cégek esetében, amelyek nem tesznek eleget e kötelezettségnek, az adószám 60 napra felfüggesztésre kerülhet, igaz várhatóan csak a jövő évtől.


Vissza nem térítendő támogatás 1300 új munkahelyre

Összesen 1,38 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 126 vállalkozásnak az idén is meghirdetett munkahelyteremtő beruházásokat segítő központi programban, kizárólag hazai forrásból. Az értékelésnél továbbra is prioritás volt, hogy minél több új munkahely kialakítása váljon lehetővé, és kiemelt hangsúlyt kaptak a hátrányos helyzetű térségekben, álláskeresőket alkalmazó beruházók.